HVG: Most a hírszerzés főnöke is megerősítette, hogy semmit nem tudtak a Szájer-ügyről

eresz
2020 december 09., 12:50

Bunford Zsolt dandártábornokot, az Információs Hivatal vezetőjét hallgatták meg szerdán a parlament nemzetbiztonsági bizottságában ülő képviselők, ahol Bunford a hvg.hu információi szerint elmondta,

a magyar hírszerzés nem tudott Szájer József fideszes EP-képviselő magánéletével kapcsolatos kockázatokról, és hangsúlyozta: ez nem is az ő feladatuk lenne.

Bunford állítása szerint arról sem tudnak, hogy lehetett-e bármelyik külföldi szolgálatnak köze ahhoz, hogy a brüsszeli meleg orgia utáni rendőri intézkedés híre kiszivárgott a belga sajtóban. A lap az ülésen jelenlévőktől úgy értesült, arra a felvetésre, hogy a belga hatóságok ilyen esetekben értesíteni szokták a magyar társszerveket, Bunford Zsolt dandártábornok azt válaszolta, hogy a Szájer-ügyben még nem tart ilyen szakaszban az eljárás, egyelőre tehát nem kaptak jelzést.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Szájer-botrány kirobbanásának másnapján nyilatkozta a 444-nek, ő is csak a sajtóból értesült róla, hogy az EP-mandátumáról két nappal korábban lemondó Szájert öt nappal korábban egy brüsszeli szexpartiból az ereszcsatornán menekülve, droggal a hátizsákjában kapta el a rendőrség.

És azt is a 444 vetette fel elsőként, hogy ha igaz, amit a külügyminiszter mond, akkor komoly problémák lehetnek a magyar elhárítás színvonalával. Ugyanis Szijjártó irányítása alá tartozik az Információs Hivatal, az a magyar titkosszolgálat, ami a polgári hírszerzést végzi, és többek között a külföldön működő magyar diplomaták és egyéb fontos emberek ügyeiben is illetékes. Megírtuk, az IH tipikus feladatai közé tartozna, hogy egy magas politikai beosztásban külföldön dolgozó személy gyanús ügyeiről értesítsék a kormányt.

A Bunford bizottsági meghallgatásán a hvg.hu szerint elhangzottak azt erősítik, hogy a szervezet Szájer esetében nem látta el megfelelően ezt a feladatát.

link Forrás