„Amikor coming outoltam, édesanyám azt sajnálta, hogy nem lehet gyerekem, mert szerinte jó apa lennék”

ÉLET
2020 december 15., 14:15
  • Az alaptörvény átírása és az örökbefogadást szabályozó törvény módosítása ellehetetleníti, hogy a meleg párok gyereket fogadjanak örökbe, de a heteró egyedülállók örökbefogadását is kérdésessé teszi.
  • Meiszterics Bálint és Hevesi Dávid évek óta tudatosan készülnek a gyermekvállalásra, de most úgy tűnik, mégsem fog sikerülni.
  • Fülöp Ágnes pedig egyedülálló nőként abban reménykedik, hogy még megkapja a határozatot, hogy örökbe fogadhat gyereket, mielőtt a törvény életbe lép.

A felhatalmazási törvény elfogadása után a kormány rögtön előállt a járványhelyzethez abszolút kapcsolódó két törvényjavaslattal: az egyik szerint alaptörvénybe iktatnák, hogy „az anya nő, az apa férfi”, a másik javaslat szerint pedig csak házaspárok fogadhatnának örökbe, egyedülállók csak Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter engedélyével. A törvénymódosításokat kedden meg is szavazta a Fidesz-KDNP.

Arról részletesen írtunk, hogy a törvényjavaslatok semmi másról nem szólnak, csak arról, hogy jogilag még jobban ellehetetlenítsék az LMBT közösségbe tartozó emberek számára az örökbefogadást. Ugyanis az azonos nemű párok, akik nem köthetnek polgári házasságot Magyarországon, eddig is csak úgy tudtak örökbefogadni, ha az egyikük jelentkezett örökbefogadó szülőnek, és bár a gyámhivatal előtt nem titkolta, hogy partnere segítene a gyermeknevelésben, hivatalosan egyedülállóként fogadhatta örökbe a gyereket. Ez a lehetőség megszűnni látszik az új rendeletmódosítással, de leginkább majd a gyakorlatból derül ki, hogy valóban diszkriminálni fogják-e a meleg párokat.

Beszéltünk egy olyan meleg párral és egy egyedülálló nővel, akik nemrég vágtak bele az örökbefogadásba, de most álmukat, hogy gyerekük legyen, lehet, hogy dobhatják a kukába.

Úgy vettünk ingatlant, hogy abban legyen egy plusz szoba

Meiszterics Bálint és Hevesi Dávid öt éve vannak együtt, de már két éve tudatosan készülnek arra, hogy örökbe fogadjanak egy gyereket, és tisztában voltak vele, hogy az egyetlen opció, ha egyedülállóként jelentkezik valamelyikük örökbefogadásra.

„Nekem mindig is a terveim között volt, hogy amikor megtalálom a megfelelő társamat, akkor majd örökbe fogadunk. Amikor az identitáskeresésem volt, akkor is tisztában voltam vele, hogy ennek ez lesz az opciója, és hogy ez egyedülállóként fogom tudni megvalósítani” - mondja Bálint.

Dávid inkább csak azután kezdett el gyermekvállaláson gondolkodni, miután megismerte Bálintot, mert korábban légiutaskísérő volt, ezért nem nagyon tudott a jövőjével tervezni.

Balra Bálint, jobbra Dávid.
photo_camera Balra Bálint, jobbra Dávid. Fotó: Halász Júlia

Bálint és Dávid két évvel ezelőtt döntötték el, hogy elkezdik az örökbefogadási procedúrát, ami azzal indult, hogy lakást kellett venniük, ami az örökbefogadás egyik feltétele.

„Idén jutottunk arra, hogy ingatlant vásárlunk, és direkt úgy is néztünk lakást, hogy akkor abban legyen egy plusz szoba, amibe majd örökbe tudunk fogadni” - magyarázza Bálint.

Most pedig, hogy megvan a lakás, épp jövőre tervezték beadni az örökbefogadási kérelmet. Dávid még csak 29, Bálint pedig 30 éves, de azért most határozták el magukat, mert tudják, hogy akár évekbe is telhet, mire kapnak gyereket.

Dávidnak és Bálintnak nincsenek túl szigorú elvárásai, hogy milyen legyen a gyerek, akit örökbe fogadnának: az etnikai hovatartozás nem számít nekik, egy kisebb fogyatékossággal élő gyermeket is szívesen vállalnának, korban meg csak azért fiatalabbat, mert azt gondolják, hogy egy kisgyerek könnyebben elfogadná, hogy mindkét szülője férfi, mint egy kamasz.

Amikor először hallottak a törvénymódosításról, akkor Dávid nem igazán lepődött meg, mert nem várt mást a Fidesztől, Bálint viszont nagyon elszomorodott.

„Én nagyon szomorú voltam, mert nagyon szerettem volna. Amikor édesanyámnak én coming outoltam, akkor ő tök jól fogadta, egy dolog volt, amit mondott, hogy ő egyedül azt sajnálja, hogy nekem nem lehet gyerekem, mert én nagyon jó édesapa lennék. Akkor én őt megnyugtattam, hogy igen biológiai úton nem, de attól még örökbe lehet fogadni. Megnyugtattam, hogy ez lesz, de most nem lesz, vagyis nem tudjuk, hogy lesz-e” - mondja.

Bálint erről egy Facebook-posztot is írt, ahova sorra jöttek kommentben az ötletek, hogy hogyan tudnák megkerülni a törvényt: álljanak össze egy leszbikus párral, kamuból házasodjanak össze egy lánnyal, keressenek egy nőt, aki lemond a gyerekéről, sőt volt olyan barátjuk is, aki felajánlotta, hogy kihordja a gyereküket.

Bálint és Dávid azonban egyelőre nem gondolkodik ezekben az opciókban, mert azt gondolják, hogy egy demokratikus országban nem kell kiskapukat használni.Bálint külföldre se szívesen menne örökbe fogadni, mert pedagógiaszakos hallgatóként járt gyermekotthonokban, és tudja, hogy ott milyen körülmények között élnek gyerekek, akiknek sokkal jobb lenne, ha akár egy szivárvány családban nőhetnének fel.

„Ott vannak a szerencsétlen gyerekek a gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél, és minél idősebbek, annál nehezebben fogadják őket örökbe. Mi a jobb, ha ott maradnak 18 éves korukig aztán elkallódnak, vagy ha egy meleg pár örökbe fogadja, felnevelik, segítik mindenben, támogatják, hogy egyetemre menjen és egy rendes élete legyen?” - fogalmaz Dávid.

Bálint azt is felháborítónak tartja, hogy míg a fogamzóképes heteró párok esetében senki nem ellenőrzi, hogy alkalmasak-e szülőnek, addig nekik egy csomó kritériumnak meg kell felelniük, amik néha nagyon megalázóak is tudnak lenni, például, ha a dupla pszichológiai vizsgálatot kérnek rájuk, amiért melegek.

A terveik szerint egyelőre megvárják, hogy hogyan fogják alkalmazni a törvényt, utána pedig megnézik a jogi lehetőségeiket. Az is felmerült, hogy legvégső esetben külföldre költöznek, mert már korábban is éltek együtt az Egyesült Királyságban.

„A vágy továbbra is él, de ki akarom-e magam és a párkapcsolatunk tenni ennek? Nem tudom. Ez egy nagy dilemma, még nem döntöttünk, de van bennünk egy ilyen csakazértis-érzés” - mondja Bálint.

Versenyfutás az idővel

Fülöp Ágnes egyedülállóként szeretne örökbe fogadni egy kislányt, és már el is indította a folyamat, ezért abban reménykedik, hogy még azelőtt megkaphatja a határozatot, hogy örökbe fogadhasson, mielőtt életbe lép a törvény.

A most 40 éves nő már túl van az orvosi és a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, és most hétfőn voltak nála környezettanulmányt is készíteni.

„Én mindig tudtam, hogy szeretnék majd gyereket, de úgy képzeltem, hogy vér szerinti lesz. Ugyanakkor már anyukám is hormonkezelést kapott, hogy teherbe essen, és ha nem sikerült volna nekik, akkor örökbefogadás lett volna. Ezért én egész életemben azt hallgattam, hogy nem a vérszerinti gyerek a fontos, hogy ki kinek a kije, hanem, hogy ki kit szeret” - meséli Ágnes.

Ágnes örökölte édesanyjától a hormonális problémákat, ezért egy ideje már tudta, hogy benne van a pakliban, hogy örökbe kell majd fogadnia. Ezt el is tervezte egy korábbi párjával, akivel hat évig voltak együtt, de szakítottak, ezért úgy döntött, egyedül vág bele a gyermekvállalásba.

„Akkor voltam 38, de úgy voltam vele, hogy még semmivel sem vagyok elkésve, belevágok. A környezetemben senki nem mondta, hogy egyedül ne vállaljak gyereket, csak annyit kérdeztek, hogy biztos átgondoltam-e, mert nagyon nehéz lesz, és hogy így nehezebb lesz párt találni is. Szerintem viszont ezzel nem mondok le a párkapcsolat lehetőségéről” - magyarázza.

Sőt voltak, akik amiatt aggódtak, hogy majd a megadott paraméterek fogják elijeszteni a férfiakat Ágnestől, ugyanis a nő a kérelmet egy kislányra adta be maximum ötéves korig származási megkötés nélkül. Ágnes viszont egyébként sem kezdene olyannal, akinek problémát jelent egy roma származású gyerek. Azzal pedig tisztában volt, hogy bizonyos paraméterekben engedni kell, mert már a Stat nevű előkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy az örökbeadásnál a házaspárokat részesítik előnyben, ezért bizonyos dolgokban engedniük kell az egyedülállóknak.

Ágnes arra számít, hogy alapjáraton 1-1,5 év lenne, mire gyereket kap, de szerinte a pandémia ezt most megnöveli legalább egy félévvel. Addig pedig azon drukkol, hogy hamarabb kapja kézhez a határozatot, minthogy életbe lép a törvény, és Novák Katalin kegyétől függjön.

„Ha átcsúszna az biztos nagyon rosszul érintene, mert azt gondolom, hogy akkor én addig nem kapnék gyereket, amíg ez a törvény van, mert milyen alapon fogja ezt Novák Katalin ezt eldönteni? De ha életbe is lép a törvény, akkor is menni fogok tovább, és megpróbálni a miniszteri engedélyt” - mondja Ágnes.

Attól is tart, hogy az új törvény mennyivel növelné meg a procedúrát, mert 41 évesen már számít, hogy mikor sikerülhet az örökbefogadás.

Nem lesz kiskapu

Az Amnesty International Magyarország munkatársa, Demeter Áron szerint a törvénymódosítással az is a baj, hogy egyelőre nagyon homályosan fogalmaz, ezért több mindent is lefedhet. Például az alaptörvény módosítása nem csak transzellenes, de jelentheti a „keresztény értékrend szerinti nevelés” azt is, hogy az LMBT típusú érzékenyítő képzéseket kizárják majd az iskolákból.

Bár a törvénymódosítás egyelőre homályosan fogalmaz, Demeter Áron biztosnak látja, hogy az örökbefogadásnál nem maradnak majd kiskapuk a melegek számára.

„Szerintem, ha egy meleg pár egyedülállóként is jelentkezik majd Novák Katalinnál örökbefogadásra, akkor is lesz egy olyan erős ellenőrzés és környezettanulmány, hogy nem fogják tudni eltitkolni, hogy valójában közösen fogadnák örökbe azt a gyereket. Én nem hiszem, hogy ők átmennének Novák Katalin szűrőrendszerén, de abban sem vagyok biztos, hogy a heteró egyedülállók átmennek majd” - mondja.

Szerinte az a legnagyobb baj ezzel, hogy teljesen önkényesen ruházza fel a törvény a tárca nélküli minisztert, akinek semmilyen szakmai, gyermekvédelmi képzettsége nincs arra nézve, hogy eldöntse, hol lesz jó helye a gyereknek.

Megkérdeztük Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az egyedülálló emberek örökbefogadási kérelmekor a diszkrecionáis eljárás során milyen szempontok alapján dönt majd, lesznek-e erre valamilyen szabályok, határidők?

A következő választ kaptuk:

„Az örökbefogadásnál a gyermekek érdekei a legfontosabbak, ezt képviselik a vonatkozó szabályok is. Itt minden esetben olyan, kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekekről van szó, akikről a vér szerinti szüleik lemondtak, ezért is van az államnak kiemelt felelőssége az örökbefogadásnál. A törvény eddig is a házaspárok örökbefogadását támogatta elsődlegesen, ez az elv erősödik meg még jobban. A jövőben, ha az országban nem lesz alkalmas házaspár az adott gyermek számára, akkor egy külön hozzájárulással egyedülálló szülő továbbra is örökbe fogadhat. A döntés szakvélemények alapján, az egyedi helyzet ismeretében születik, így senkinek nem kell tartani attól, hogy egyedülállóként elesik az örökbefogadás lehetőségétől, amennyiben a jogszabályokat betartva jár el. A szakvélemény különböző vizsgálatokon alapul, amely orvosi alkalmasságról, környezettanulmányról, pszichológiai alkalmasságról szól házaspároknak és egyedülálló örökbefogadásra váró személyek esetében is.”