Meghalt Orbán Viktor nagymamája

Elhunyt Sipos Lászlóné Bujda Sára – olvasható a Mezőtúr és Vidéke helyi lap gyászjelentésében. A mezőtúri Sipos Lászlóné volt a miniszterelnök anyai nagyanyja, Orbán Viktor unokáinak ükanyja.

Az Orbán család a miniszterelnök 2018. májusi beiktatásán. Jobb szélen Sipos Lászlóné látható.Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Orbán Viktor májusban beszélt arról a Kossuth Rádióban, hogy a nagymamája nemrég töltötte be a 99-et.

Orbán a 2018-as választáskor egy PR-videóban felhívott egy Sipos Lászlóné nevű embert, hogy menjen el szavazni, és elmondta neki, hogy azért hívta fel őt, mert ugyanaz a neve, mint a nagymamájának, aki amúgy 97 évesen is elment szavazni.

Sipos Lászlónéval 2010-ben a szoljon.hu készített interjút, az asszony akkor azt mondta, büszke az unokájára, de legalább annyira félti is. Utoljára négy éve szerepelt a Blikkben, amikor az ükunokája keresztelőjén vett részt.