Laggoló sámán, arcbénulásos harcosok, Leninné változó Árpád: emlékezetesre sikerült a Magyarságkutató filmje a pozsonyi csatáról

Több 444 videó?
Szeretném

A tökéletes online felvezető kampány után hétfőn este leadták az orbáni kultúrpolitika eddigi legszórakoztatóbb termékét, a Magyarságkutató Intézet nevű kormányszerv tényfeltáró animációs filmjét a 907-ben lezajlott pozsonyi csatáról.

A műalkotás – aminek már a beharangozója is több mint ígéretes volt – nem a Gyermek Lajos keleti frank király felhívására összegyűlt össznémet hadsereg és a magyarok közötti csatáról tárt fel tényeket, mert ez objektív okokból lehetetlen. Az alkotók ezért más irányt választottak. Logikusan két lehetőség adta volna magát: 

  1. csinálnak egy filmet arról, hogy a tudomány mai állása szerint nagyjából hogyan csaphatott össze a páncélos lovasságra építő, nyílt terepen vívott csatákban hatékony nyugati (keleti frank), és a mozgékony könnyűlovasságra és íjászokra alapozó, a nagy, nyílt összecsapásokat elkerülő, oda-odacsapó, majd visszavonuló gerillataktikát alkalmazó magyar sereg a X. század elején;
  2.  vagy jobban elengedik magukat, és teremtenek egy minél színesebb, vadabb, kalandosabb, de azért  lehetséges alternatív múltat.

Az alkotók azonban harmadik utat választottak, amennyiben tényfeltáró filmet forgattak, 

de nem magáról a pozsonyi csatáról, hanem a populizmus természetéről, illetve arról a jelenségről, hogy az embert mennyire elhülyíti, ha kritikátlanul magába szívja a nyugalmazott mérnökök, orvosprofesszorok, és más zizzent dédnagybácsik kedvenc  áltudományát, az ősmagyarológiát.

Az alkotók önbevallása szerint a tizenéves gyerekek figyelmének felkeltését célzó mű rögtön egy felnőtteknek szóló verbális kikacsintással indul. A narrátor szövegében faarccal, tényként közlik ugyanis, hogy Gyermek Lajos frank király azzal az utasítással küldte a német seregeket Pannóniába, hogy 

“Ugros eliminandos esse. Rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak. Lajos, a frankok királya parancsolja így.” 

Az egész film hangulati alapját és a csata értelmezési keretét  – „egy teljes nép kirtásának céljával érkező nyugatiakkal álltak szemben a létükért küzdő magyarok” – megteremtő három mondat mindegyike kamu így vagy úgy. Vagyis mind a három minimum félrevezető. 

Az idézett latin mondat eleve nem így hangzik, hanem teljes egészében úgy, hogy „ibi decretum omnium sententia Ugros Boiariae regno eliminandos esse”. Nem véletlenül hagyták ki belőle azt, hogy „Boiariae regno”, vagyis hogy Bajorországból. És az idézet nem is a IX-X. század fordulóján élt Lajos királytól származik valójában, hanem a fél évezreddel később élt bajor humanista, Aventius egyik művéből vett idézet. És a középkori latinban járatos történészek szerint így sem azt jelenti, hogy a király elrendelte volna, hogy a magyarok kiirtassanak, hanem azt, hogy a keleti frank előkelők elhatározták, hogy a magyarokat ki kell űzni, el kell távolítani Bajorország területéről. Ahová, ezt már én teszem hozzá magyarázólag, azokban az időkben több rablóhadjáratot is vezettek. 

Vagyis a német csapatok feltehetőleg nem népirtási céllal érkeztek a tartományaikkal határos Pannóniába – ami a kor nyugati hadseregeinek méretét és az infrastruktúrát tekintve eleve képtelenség lett volna – hanem azért, hogy elvegyék a magyarok kedvét a kalandozásoktól.

Azzal, hogy a film alkotói az egész sztori egyetlen objektíve megítélhető elemében rezzenéstelen arccal előadtak egy közismert félrefordításra alapozott teóriát, többet tanítottak a populizmus természetéről és arról, hogy emberek miért hajlandók leleplezett álhíreket terjeszteni, mint 333 okoskodó cikk.

 A magvas bevezető után az alkotók szerencsére inkább az önfeledt vizuális szórakoztatásra szavaztak. 

Az már a film előzeteséből és a stáb nyilatkozataiból tudható volt, hogy a cél nem valamilyen Gyűrűk Ura-szintű, kvázi tökéletes 3D-s világteremtés volt, hanem az, hogy olcsó eszközökkel, egy számítógépesjáték-motort használva kreáljanak olyan illúziót, ami a játékok miatt ismerős az elképzelt közönségnek.

Éppen ezért biztos voltam benne, hogy az előzeteshez képest a teljes 52 perces film nem állhat majd kizárólag ilyen animációkból, hanem majd az lesz, hogy a helyszín és a főszereplők filmes bemutatása közben animált csatajelenetek segítenek elképzelni, mi történhetett Pozsonynál, ha egyáltalán ott vívták a csatát.

Hát nem így lett. Mind az 52 perc olyan, mint egy régi, viccesen béna játék pályákat összekötő betétanimációja. Mivel az animálásban nem ismertek tréfát, a minőségi bakiparádét meglepően sokáig nem lehet megunni. Eleve fergeteges, hogy az emberszereplők arca nincs igazán meganimálva, így arcidegbénultak hadakoznak 

amfetamin-túladagolástól kigúvadt szemű, kifejezéstelen zombikkal és végstádiumos depressziósokkal,

miközben a lovak és szarvasok olyan arcjátékkal haldokolnak, mint egy Szeszélyes Évszakok-szereplő.

Az, hogy milyen részletes a hátterek és a szereplők kidolgozottsága, nyilván az alkalmazott technológia és a költségvetés függvénye volt. De a film ehhez képest is tele van fantasztikus bugokkal. A laggoló sámántól a hirtelen áramütéstől vitustáncot járó lovakon és a laposféregszerű testüket hullámoztató felmeztelen jurtalakókon át a legváratlanabb pillanatokban moonwalkolni kezdő gyalogos katonákig rengeteg kis örömforrást hagytak az alkotásban.

A közrendűek most sem jártak jól, a IX.-X. századi magyar szántóföldeken a jelek szerint például visszataszító pók-ember-hibridek dolgoztak, bár ez a lovas harcmodort kultiváló közegben talán nem is volt annyira meglepő. A filmben aki kétkezi munkát végez, az aránytalanul gyakran göthös-púpos.

A filmben a konkrét hadjárat jelenetei a korabeli magyarok mindennapjait és fontos közéleti eseményeit bemutató blokkokkal váltakoznak. Hibátlan epizód az arcidegbénulásos magyar közvadász küzdelme a Blaha Lujza-kóros gímszarvassal, ami végre történelmi kontextusba helyezi a XXI. századi magyar állategészségügyi hatóságok harcát a sertéspestis ellen.

De a film kimagasló jelenetei közé tartozik a magyarok és a goások között az ozorai fesztiválon megkötött vérszerződés is. 

A legkirályabb talán azonban Árpád halála, amikor a snájdig, jó karban lévő szakállas férfinek hirtelen kifolynak a szemei és bebalzsamozott Leninné válik. 

A 900 évvel később kitenyésztett magyar tarka tehenek szerepeltetése gondolom szándékos trolletetés volt.

A tréfás epizódok mellett a film néha egészen drámai. Kendőzetlenül beszél arról például, hogy milyen borzasztó lehetett ivarérett férfinak lenni egy olyan társadalomban, ahol a falusi civil lakosságnak alig tizede állt nőkből, amúgy mindenki pasi volt.

Bármennyire vicces azonban a film vizuális trashsztétikája, a szöveges részek tendenciózusan ijesztőek. 

Mivel egy olyan esemény rekonstrukciójáról van szó, amiről a töredékesnél is kevesebb a tudásunk, azzal nincs semmi baj, hogy a film alternatív valóságot kreál, vagyis olyan mesét mond, ami ebben a formában jó eséllyel nem történt meg. De egy dolog alternatív univerzumot teremteni egy győztes csata bemutatása végett, és egészen más tényként állítani olyat tizenéveseknek, hogy a hunok az őseink voltak, vagy hogy Álmos Attila turul-nemzetségének volt a feje. Vagy hogy a pozsonyi csatában Árpád vezette a magyar seregeket, úgy általában is, illetve saját kommandós egységének élén, majd a csata vége előtt meghalt. 

Nem azt mondom, hogy egy fantáziára építő rekonstrukcióba ne férhetne bele Árpád, de a filmben semmilyen módon nem jelzik - pedig száz módon tehették volna meg - hogy amit látunk, az nem tényszerű múltidézés, hanem egy lehetséges múltról szóló fantázia.

A képtelenségek tényként való tálalása ugyanakkor kétségtelenül a való életre készíti fel a film tizenéves nézőit.

A Pozsonyi csata annyira abszurd alkotás, hogy simán el tudom képzelni, hogy partijátékként fog továbbélni. Annyira nem izgalmas, hogy önmagában 52 percig lekösse az embert, de azért elég erős a delejező hatása, és pár percenként jön egy újabb olyan erős jelenet benne, hogy egy beszélgetős-röhögős társasági eseményen tökéletes háttérműsorként szolgálhat. 

(Hálás köszönet az összes olvasónak, aki screenshotot küldött !)