Ezer ember fulladt a tengerbe, egy olasz patológus az összes áldozat nevét kiderítené

2015. április 18-án egy rozoga hajó indult Líbiából Európa felé. A túlzsúfolt fedélzeten több mint ezer ember volt, többségük Afrikából menekült, de voltak az utasok között bangladesiek is. Hajnalban, Líbia partjaitól 110 kilométerre a hajó elkezdett megtelni vízzel, majd miután egy kereskedelmi hajóval ütközött, elsüllyedt.

A szerencsétlenség minden idők egyik legsúlyosabb földközi-tengeri hajóbaleseteként vonult be a történelembe. Hogy pontosan hányan vesztek a vízbe, ma sem lehet tudni, de körülbelül ezren lehettek. Sokan azok közül, akiknek megtalálták a holttestét, névtelen sírokban nyugszanak európai temetőkben.

De nem mindenki felejtette el őket. Egy olasz törvényszéki patológus, Dr. Cristina Cattaneo és csapata öt éve dolgozik azon, hogy megtudják az összes áldozat nevét. A professzor szerint ha egy repülőgép lezuhan Európában, teljesen természetes, hogy addig nem zárul le a vizsgálat, amíg nem azonosítják valamennyi áldozatot. Nem érti, miért kéne máshogy eljárni a szerencsétlenül járt bevándorlók esetében. Úgy véli, az, hogy sírkövükön az a felirat áll, hogy Ismeretlen, tragikus. Munkájáról a BBC készített átfogó riportot.

Vagy elsüllyedünk, vagy nem

Ibrahima Senghor falubeli társaival érkezett Szenegálból Líbiába. Azt mesélte, az embercsempészek tíz százfős csoportra osztották őket, ő a nyolcadik csoportba került. Hét csoport felszállt a fedélzetre, de aztán érkezett egy hűtőkamion még több emberrel, és ők is feljutottak.

A férfi látta, hogy sokkal többen vannak a hajón, mint kéne, és az embercsempészek be is jelentették, hogy megtelt, más már nem szállhat fel. Senghor kétségbeesett, mindenképp menni akart, mindhiába. 1000 dollár körüli összeget fizetett az útért helyi valutában, de az embercsempészek azokat részesítették előnyben, akik dollárban fizettek.

Társai feljutottak, ő azonban 300 másik menekülttel együtt volt kénytelen végignézni, ahogy a hajó eltávolodik. Bár a kapitány jelezte, hogy túl sokan vannak, az embercsempészek fegyverrel fenyegették meg.

A szomáli Abdirisaq feljutott a hajóra. Nem is gondolkozott azon, mennyire veszélyes az út, úgy gondolta, 50 százalék esélyük van arra, hogy eljussanak Európába: vagy elsüllyednek, vagy nem. De minden jobb volt, mint Líbiában maradni, ahol megkínozzák, fogva tartják a menekülteket, és váltságdíjat követelnek szabadon engedésükért. Abdirisaq elaludt az úton, arra ébredt, hogy a hajót kezdi elönteni a víz. A kapitány leadta a vészjelzést. 

Túlélők az olasz parti őrség hajóján.Fotó: MATTHEW MIRABELLI/AFP

Olaszország a 2013-as, több mint kétszáz életet követelő lampedusai katasztrófa után felállított egy tengeri megfigyelő-rendszert, a Mare Nostrumot. A havi kilencmillió eurót felemésztő program során drónokkal, repülőkkel és hajókkal figyelték a Földközi-tengert, és több mint százezer embert mentettek ki a vízből. A Mare Nostrum csupán egy évig működött, azután az EU jóval kisebb költségvetésű Triton-programja keretében mentették a vízből a menekülteket.

A helyszínre nem is az EU mentőhajói érkeztek elsőként, hanem egy óriási portugál kereskedelmi hajó, a King Jacob. Azonnal meg akarták kezdeni a mentést, de a kis halászhajón pánik tört ki, és az utasok mind a hajó egyik oldalára tódultak. Mire az embercsempész hajó kapitánya valamiért nagyobb sebességre kapcsolt. A kis hajó többször is belecsapódott a King Jacobba, ezután már nem tudott a felszínen maradni.

Abdirisaq jó úszó, ki tudott szabadulni a hajó alól. Közben a többi fuldokló próbálta megragadni. Mire a felszínre jutott, ott már elszabadult a pokol. Az emberek sikoltoztak, próbáltak belekapaszkodni. Abdirisaq kétségbeesetten próbált elérni a portugál hajóhoz, épp azon volt, hogy feladja, amikor mentőövet dobtak neki. A King Jacob összesen 28 túlélőt vett fel a fedélzetre. 

Elviselhetetlen csend

Vasárnap kora reggel megérkeztek Szicíliából a partiőrség hajói is. Egy önkéntes orvos, Guiseppe Pomilla a BBC-nek azt mondta, óriási volt a csend, semmi mozgás nem volt. A felszínen holttestek lebegtek, rengeteg holttest. Kollégáival ellenőrizték, hogy életben van-e még valaki, összesen két túlélőt találtak.

Először úgy becsülték, 800-an lehettek a hajón, ami még úgy is óriási szám, hogy később kiderült, még több áldozat van. Az európai kormányok lépéseket sürgettek, Olaszország akkori miniszterelnöke, Matteo Renzi pedig megígérte, a felszínre hozzák a hajót, megkeresik és eltemetik a holttesteket.

Ekkor került a képbe Cristina Cattaneo.

A hajó körül 249 holttestet találtak, a professzor és csapata ezeket vizsgálta egy éven keresztül. 2016 júniusában kiemelték a hajót a 370 méteres mélységből és a szicíliai Melilli hadibázisra szállították. A következő napokban több mint 300 ember dolgozott azon, hogy összegyűjtse az emberi maradványokat a hajóról. Cattaneo azt mondta, mivel egy évet töltöttek a hullámsírban, a holttestek arca felismerhetetlen volt. Azokkal, akiknek a holttestek kiemelése, a maradványok összegyűjtése volt a feladatuk, pszichológus foglalkozott.

Cristina Cattaneo 2019. szeptember 3-án Párizsban.Fotó: CHRISTOPHE ARCHAMBAULT/AFP

Csak egy gyerek fogát találták meg, gyerekcsontokat egyáltalán nem. Ez alapján legalább egy gyerek volt a hajón. De a túlélők azt mondták, láttak a hajóhoz teherautókon érkező nőket, akik gyerekeiket, kisbabáikat fogták. A csapat nem talált semmi olyan személyes tárgyat, ami arra utalt volna, hogy volt nő a hajón, így a jelenlegi helyzet szerint az utasok felnőtt és fiatal férfiak voltak. Ibrahima Senghor azt mondja, ő látta őket, Abdirisaq viszont, aki a hajón volt, azt mondta, ő egyetlen nőt sem látott a fedélzeten. 

Az embercsempészek a hajó minden zugát megtöltötték az élő rakománnyal. Még az alig 60 cm magas hajófenékben is találtak csontvázakat a kutatók.

Nem tudni, hogy mi történt a szerettünkkel sokkal rosszabb, mint biztosan tudni, hogy halott

Öt olyan embert, akinek maradványait Cattaneo és csapata azonosítani tudta, már tisztességgel eltemették Szicíliában. Azonban az emberi maradványokból 30 ezer darabot a professzor milánói laboratóriumába szállítottak, ott vizsgálják tovább őket. Cattaneo számára nemcsak azért fontos, hogy kiderítse, kik vesztek a tengerbe, mert szerinte ennyi jár minden áldozatnak, hanem az őket gyászolók miatt is. Úgy gondolja, nem tudni, hogy mi történt a szerettünkkel sokkal rosszabb, mint biztosan tudni, hogy halott.

A professzor és csapata önként folytatja a munkát a hajóról összegyűjtött maradványokon, de eléggé el vannak keseredve, hogy nem kapnak elég támogatást, így elég lassan haladnak. Azt tervezik, hogy az összes Milánóban tárolt maradványból DNS-mintát vesznek, amit majd össze lehet vetni a családoktól összegyűjtött mintákkal.

Segítséget jelent munkájához, hogy a Vöröskereszt is keresi az áldozatok családtagjait. A kutatást Dr. Jose Pablo Baraybar vezeti, aki vezetett már hasonló nyomozást Srebrenicában, Ruandában és Peruban is. Elutazott Mauritániába és Szenegálba, ahol olyan családokkal találkozott, akik úgy hiszik, rokonuk a hajón lehetett. Tőlük DNS-mintát vettek és interjúkat készítettek velük. A program lassan halad, de pár száz nevet már sikerült kideríteni. A legfontosabb áttörésnek azt nevezi, hogy kiderítették, a korábban becsült 800-nál jóval többen, 1050-en vagy 1100-an lehettek a hajón.