WHO: Fel kell készülnünk a súlyosabb járványokra

járvány
2020 december 29., 08:43

„Figyelmeztetést kaptunk” - mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója hétfőn, éppen egy évvel azután, hogy az ENSZ először értesült az új típusú koronavírus felbukkanásáról.

Szerinte, bár rövid időn belül megjelent a világ minden táján, nem ez a legrosszabb, ami történhetett. Más, új típusú betegségekre ugyanis ennél is magasabb halálozási arány jellemző. „Fel kell készülnünk, hogy a jövőben súlyosabbal is találkozhatunk.”

Bruce Aylward, a WHO szakértője arról beszélt ugyanezen a sajtóeseményen, hogy miközben a világ óriási előrelépést tett a vakcinafejlesztésben, távolról sem készültünk fel újabb járványokra. Sőt, még a mostani járvány második-harmadik hullámait sem kezeljük megfelelően.

Szakértők évek óta figyelmeztettek, hogy az állati eredetű kórokozók komoly veszélyt jelentenek az emberiségre, a globalizáció és a környezetpusztítás pedig csak fokozza a kockázatokat. (AFP)