Házmestering Szerbiában: a hatóságok arra kérik a lakosságot, jelentsék, ha szilveszteri bulikat látnak-hallanak

külföld
2020 december 30., 11:00

A szerb polgári védelmi szervezet vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy jelentsék a hatóságoknak, ha szilveszter éjszaka hangos és tömeges összejöveteleket tapasztalnak - közölte az RTV közszolgálati televízió szerdán, amit az MTI szemlézett.

Ivan Divac, a szervezet vezetője elmondta, szilveszter éjjel is ellenőrzik majd a járványügyi óvintézkedések betartását, de mivel nem tudnak minden házba bekopogni,

a lakosságot kérik arra, hogy ahol több személy jelenlétét és hangoskodást tapasztal, jelentse a hatóságoknak, hogy ezzel is elejét vegyék a járvány terjedésének.

A belgrádi válságstáb döntése szerint december 31-én és január 1-jén 20 óra helyett csak 18 óráig tarthatnak nyitva a kávézók és az éttermek, míg az élelmiszerboltok és a bevásárlóközpontok este nyolc óráig nyitva lehetnek. A szigorral a szerbek nincsenek egyedül: Európában sehol nem lesz nagy buli szilveszterkor - írtuk az év utolsó előtti napjának reggelén.

A címlapon szereplő gif Papp Máté - A házmesterasszony című filmjéből készült.