Meghalt Sólyom-Nagy Sándor

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

Sólyom-Nagy Sándort az Emmi és a Magyar Állami Operaház is saját halottjának tekinti - olvasható a közleményben.

A művész 1941-ben született Siklóson. A Zeneakadémia ének-opera szakán 1966-ban szerzett diplomát Maleczky Oszkár és Kutrucz Éva tanítványaként. Majd az Operaház magánénekese lett, ahol Scarpia szerepében debütált Puccini Tosca című operájában, de kisebb szerepekben már főiskolásként láthatta őt a közönség.

Főként a romantikus és verista operairodalom - Wagner, Donizetti, Verdi, Puccini, Leoncavallo és Erkel - bariton szerepeiben aratott sikereket, de fellépett Monteverdi, Mozart, valamint 20. századi zeneszerzők - R. Strauss, Gershwin, Kodály, Szokolay, Balassa - műveiben is, emellett elismert oratórium- és dalénekes volt. Több mint 80 szerep eléneklése után 2009-ben vett búcsút a színpadtól - tartalmazza a közlemény.
Nevét külföldön is ismerik: szerepelt Münchenben, Grazban, Bécsben, Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban. 1981-től több mint két évtizeden át volt a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó közreműködője és mintegy 250 előadásban vett részt. De olyan operafilmekben is szerepelt mint Káel Csaba Bánk bánjában, Szinetár Miklós Fideliója vagy Békés András Parasztbecsülete. Művészetét számos rádió- és több mint 30 lemezfelvétel is őrzi, egyebek mellett Liszt Ferenc Krisztus és Szent Erzsébet legendája című oratóriuma, Goldmark Károly Sába királynője vagy Gustav Mahler Egy vándorlegény dalai ciklusa.

A művész 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanáraként is dolgozott.
Sólyom-Nagy Sándor munkásságát 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész kitüntetésben, 1998-ban Kossuth-díjban részesült. A Magyar Állami Operaház 2007-ben választotta örökös tagjai és mesterművészei közé. (MTI)

2013-as indulásunk óta 2021 lesz a 444 történetének legfontosabb éve. Hamarosan teljesen megújulunk, és teszünk egy nagy lépést arra, amerre a világ legjobb újságjai haladnak. A minden eddiginél színvonalasabb, tartalmasabb cikkek, videók, podcastok felé, egy olyan üzleti modellben, ami hosszú távon is garantálhatja a függetlenségünket, és ezért rátok, az olvasóinkra támaszkodik.

Csak veletek szövetségben tudunk túlélni és erősödni, ezért hoztuk létre a Kört azok számára, akik szívesen csatlakoznának a 444 közösségéhez, és támogatnák a munkánkat. A technikai fejlesztés zajlik, a feladat nem kicsi, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy mihamarabb a végére érjünk. És közben olyan nagy dobásokra is van időnk, mint legújabb dokumentumfilmünk, A gyilkosok emlékműve.

Csatlakozz a 444 Körhöz, a független, minőségi sajtó támogatóinak közösségéhez!

Ha pedig már korábban csatlakoztál hozzánk, de úgy érzed, rászolgáltunk a további támogatásodra, itt tudsz segíteni.

Köszönjük!!444!!!