Épp egy éve közölte a WHO Twitteren, hogy tüdőgyulladásos eseteket jelentettek Kínából

járvány
2021 január 04., 07:09

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napra pontosan egy évvel ezelőtt, január 4-én írta ki a hivatalos Twitterére, hogy Kína tüdőgyulladásos eseteket jelentett a szervezet felé Vuhanból. Halálesetekről akkor még nem lehetett tudni, és a WHO azt írta, hogy megkezdték a vizsgálatot, hogy kiderítsék, mi okozta a megbetegedéseket.

link Forrás
link Forrás

Nem ez volt amúgy az első beszámoló a rejtélyes kínai megbetegedésről: a South China Morning Post hongkongi székhelyű lap például már december 31-én írt a tüdőgyulladásos esetekről, de a nemzetközi közvélemény a WHO jelentése után kezdett el komolyabban foglalkozni a betegséggel: mi is például január 5-én írtunk először róla, az AP hírügynökség nyomán.

Fertőtlenítés Vuhanban, 2020 márciusában
photo_camera Fertőtlenítés Vuhanban, 2020 márciusában Fotó: STR/AFP

Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a megbetegedéseket nem a SARS-vírus okozza, és még el kellett telnie egy kis időnek, mire kiderült, mivel is áll szemben a világ.