Az olimpiai bizottság senkit sem akar ökrös szekérrel Tokióba vontatni

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

150-160 fős magyar küldöttséggel és tizenhárom éremmel számol a 2021-re halasztott tokiói Olimpián Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A DIGI Sportnak azt mondta, két vitorlázós versenyző, Berecz Zsombor és Érdi Mária komoly pontszerzési esélyekkel indulnak. 

Kérdés persze, hogyan lehet nemzetközi sporversenyt rendezni a koronavírusjárvány-közepén. Előfordulhat, hogy csak azok vehetnek részt rajta, akik már megkapták a védőoltást. Kulcsár szerint, ha így lesz, akkor aki versenyezni akar, az majd beoltatja magát. 

„Ezt mindenki eldöntheti majd magában, mi senkit nem akarunk ökrös szekérrel odavontatni, de látva a saját környezetemben és a sportvilágban a hangulatot, az óhaj inkább afelé hajlik, hogy minél hamarabb meg tudják kapni a védettséget a járvánnyal szemben a sportolók azért, hogy tudjanak edzeni, és hogy védjék saját magukat és a környezetüket.” A tervek szerint az Olimpia július 23-án kezdődik. 

Kulcsár KrisztiánFotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA