Megalázták, bántalmazták, sterilizálták, majd közölték vele, hogy tényleg nem is követett el semmit

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

Gulbahar Haitiwaji 53 éves ujgur nő 2 évet töltött egy kínai átnevelőtáborban. Bántalmazták, megalázták és kimosták az agyát. Most hosszú cikkben számolt be élményeiről a Guardiannek, hogy minél többen megtudják, mi történik az ujgur átnevelőtáborokban.

Gulbahar Haitiwaji és férje 1988-ban végeztek az egyik egyetemen Ürümcsiben, a többnyire muszlim ujgurok lakta Hszincsiang tartomány fővárosában. Mérnöki diplomájuk ellenére sokáig nem tudtak elhelyezkedni, ugyanis már akkoriban is kikötötték a legtöbb álláshirdetésben, hogy nem vesznek fel ujgurokat, csak a többségi kínai han népcsoportba tartozókat. Nagy nehezen végül mégis sikerült megcsípniük két mérnöki állást a kínai nemzeti olajtársaság által üzemeltetett Karamaj olajmezőn, Ürümcsitől észak-nyugatra.

Ujgur tüntetők és egy kínai rendőr 2009-ben ÜrümcsibenFotó: PETER PARKS/AFP

Azonban itt is azt tapasztalták, hogy az ujgur munkavállalók kisebb bónuszokat kapnak, és a szakmai előmenetelük sem halad úgy, ahogyan a hanoké. Haitiwaji férje, Kerim 2000-ben megelégelte ezt, és miután egy megüresedett magasabb mérnöki posztot nem ő, hanem egy mérnöki diploma nélküli han kapott meg, bejelentette, hogy elhagyja Kínát. Először Kazahsztánban próbált új életet kezdeni, majd Norvégiában, végül Franciaországban sikerült elhelyezkednie, és itt adott be menedékkérelmet is. 2006-ban felesége és lányai is követték.

A család azóta Franciaországban él, a férj meg is szerezte a francia állampolgárságot, így elvesztette a kínait. Gulbahar Haitiwaji azonban nem akart minden kapcsolatot megszakítani az otthonával. 2016-ban furcsa telefonhívást kapott, közölték vele, hogy haza kellene mennie Karamaj városba, aláírni néhány papírt, hogy kaphasson kínai nyugdíjat. Haitiwaji megpróbálta egy helyi ügyvéddel, meghatalmazás útján elintéztetni a dolgot, de a hívó azt mondta, ez sajnos nem lehetséges, személyesen kell megjelennie. A nő végül úgy döntött, visszatér néhány napra.

Ujgur átnevelőtábornak tartott épület KínábanFotó: GREG BAKER/AFP

Férje igyekezett felkészíteni arra, mi várhat rá, megbeszélték, hogy biztosan kikérdezi majd a rendőrség, de semmi ok a pánikra, ez az általános eljárás. A család persze Franciaországból is figyelte a Hszincsiang tartományban történteket, tudták, hogy a 2009-es ürümcsii zavargások óta minden korábbinál szigorúbb a kínai ellenőrzés az ujgurok felett, és hogy a kínai állam egyre inkább terroristaként kezel minden ujgur nemzetiségű lakost. Azt is tudták, hogy 2016 nyarán a Tibetben totális megfigyelőállamot kiépítő Csen Csüangót nevezték ki a Kínai Kommunista Párt  Hszincsiang tartománybeli titkárává, de nem gondolták, hogy gyökeresen máshogy állnának a hanok az ujgurokhoz, mint 10 éve, amikor elhagyták Kínát.

Haitiwaji 2016 novemberében be is állított korábbi munkaadójához Karamajban, hogy aláírja a papírokat. Miután ez megtörtént, egy helyi rendőrőrsre kísérték. hogy kikérdezzék. Igyekezett előre felkészülni a válaszokkal, és amíg franciaországi munkáiról beszélgettek, nem is volt komolyabb baj.

Az egyik rendőr azonban egyszer csak előrántott egy fotót, amin Haitiwaji egyik lánya szerepel a párizsi Trocadéro téren, kezében egy apró kelet-turkesztáni zászlóval, ami évtizedek óta az ujgur függetlenségi törekvések legfőbb szimbóluma. Haitiwaji azt írta a Guardianben, hogy a fotó az Ujgur Világkongresszus francia csoportjának egyik rendezvényén készült. A szervezet gyakran emel szót az ujgurok kínai elnyomása ellen, viszont rendezvényeire Haitiwaji szerint nem politizáló ujgurok is járnak, hiszen ez a legegyszerűbb módja az emigráns ujgurok közti kapcsolattartásnak.

Haitiwaji hiába mondta a kínai rendőröknek, hogy nem tudja, lánya miért volt ott ezen a demonstráción, és hogy sem a férje, sem a lánya nem terrorista, a rendőröket ez nem hatotta meg.

Ujgur tüntető, maszkján a kelet-turkesztáni zászlóvalFotó: YASIN AKGUL/AFP

Majdnem öt hónapot töltött rendőrségi fogdákban, sorozatos vallatások és bántalmazások között. Egy alkalommal „büntetésből” 20 napra az ágyához láncolták, de senki nem mondta meg neki, mit csinált rosszul. Ezután azt mondták, „iskolába” küldik, ahová 7 évig kell majd járnia.

Az iskola egy nagy, szögesdróttal bekerített, reptérszerű, új épület volt Karamaj Pajcsientan nevű külvárosában. Körülötte csak a végeláthatatlan sivatag. Minden termet és folyosót friss festés szaga hatotta át, egyből látszott, hogy az épületet nemrég építhették.

Az ide küldött nők először kéthetes kiképzésen vettek részt, ami jórészt egy teremben zajlott, és a katonai kiképzéshez hasonlított, ki is merített mindenkit. Haitiwaji szerint többen voltak, akik elájultak a gyakorlatok során, őket a tanárok addig pofozták, amíg magukhoz nem tértek, ha ez sem segített, akkor elvitték őket, és a többiek soha többé nem is találkoztak velük.

Az ujgur nőket 12 fős termekben szállásolták el, ahol a fából készült ágyakon kívül semmi nem volt, se vécé, se csap, se vécépapír, se matrac, se lepedő. A labirintusszerű épületben még zuhanyozni is őrök kísérték a nőket, a magánszféra megszűnt, ha épp nem felügyelt senki a rabokra, kamerák pásztázták a szobáikat. Az őrök szigorúan megbüntettek mindenkit, aki csak mormogni merészelt vagy akár a szája elé tette a kezét, ugyanis minden ilyesmit titkos imádkozásnak véltek.

A fizikai kiképzés után elméleti oktatás következett, hasonló szigorúsággal. Haitiwaji emlékei szerint egy társát csak azért pofozták fel, mert egy alkalommal lehunyta a szemét az egyik egésznapos tanórán.

Kínai kormánypropaganda: az állami kalapács lesújt az ujgur terroristákraFotó: GREG BAKER/AFP

A tananyag kínai állami propaganda volt a császárok nagy tetteiről, a kínai történelem hőseiről és a Kommunista Párt tökéletességéről, valamint arról, hogy az ujgurok terroristák. Olyan sokat kellett ismételgetni ezeket a szólamokat, hogy néhány hónap alatt bugyutaságuk ellenére is a rabok agyába ivódtak, ráadásul minden héten teszteket írattak belőlük.

„Elveszítettük az emlékeket és gondolatokat, amelyek az életünkhöz kötöttek minket. Egy idő után már nem tudtam tisztán felidézni Kerim és a lányaim arcát. Addig dolgoztunk, amíg nem voltunk többek ostoba állatoknál” - írta cikkében Haitiwaji.

„Az átnevelőtáborokban az élet és a halál nem ugyanazt jelenti, mint másutt. Százszor gondoltam arra, mikor az őrök lépései felébresztettek minket éjjelente, hogy eljött az időnk, kivégeznek. (...) A halál ott lapult minden sarokban. Amikor az ápolók megfogták a karomat, hogy »beoltsanak«, azt hittem, megmérgeznek. Valójában sterilizáltak minket. Ekkor értettem meg a táborok módszerét, a stratégiát, amit alkalmaznak: nem az a cél, hogy hidegvérrel öljenek meg, hanem hogy lassan eltűnjünk. Olyan lassan, hogy senki se vegye észre.

Megparancsolták, hogy tagadjuk meg, kik vagyunk. A saját hagyományainkat, hitünket kellett leköpni. Kritizálni a nyelvünket. Megsérteni saját népünket. A hozzám hasonló nők, akik megjárták a táborokat, már nem azok, akik valaha voltak. Árnyékok vagyunk, a lelkünk halott. Elhitették velem, hogy szeretteim, a férjem és a lányaim terroristák. Olyan messze voltam, annyira egyedül, annyira kimerülten és elidegenedve, hogy majdnem el is hittem. Kerim, Gulhumar és Gulnigar lányaim, - elítéltem a »bűneiteket«. Kegyelmet kértem a Kommunista Párttól olyan bűnökért, amiket sem ti, sem én nem követtünk el. Sajnálom mindazt, amit mondtam és amivel megbecstelenítettelek titeket. De ma élek, és hirdetni akarom az igazságot. Nem tudom, elfogadtok-e engem, nem tudom, hogy megbocsátotok-e nekem.”

Fotó: GREG BAKER/AFP

Haitiwaji azt írta, a táborban hónapok alatt elvesztette józan eszét. Két évvel a bekerülése után, mikor 2019 augusztusában egy karamaji bíró rövid tárgyalás után ártatlannak nyilvánította és szabadon engedte, nem is hitte el az ítéletet. A táborba érkezése előtt folyamatosan az ártatlanságát bizonygatta, és senki nem hitt neki, a táborban számtalanszor beismerte a bűnöket, amiket el sem követett, majd két év után egy bíró egyszerűen csak átnézi az ügyét is szabadon engedi, mondván, tényleg ártatlan, ez egészen abszurd volt. (Guardian)

Haitiwaji lánya az elmúlt években többször követelte a francia médiában édesanyja szabadon engedését: