Új gigarakétákat mutatott be Kim Dzsongun egy díszszemlén

külföld
2021 január 15., 13:23

Észak-Koreában katonai díszszemlét tartottak csütörtökön a Koreai Munkapárt nyolcadik kongresszusának tiszteletére. Az országban öt év óta most először tartottak pártkongresszust.

Az eseményen bemutatott fegyverarzenálból a legérdekesebbek az új, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták voltak.

"A világ legerősebb fegyverei, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták érkeztek a térre egymás után, demonstrálva a forradalmi fegyveres erők képességeit"

- számolt be az eseményről az állami média.

Észak-Korea utoljára október 10-én tartott díszszemlét, akkor a Koreai Munkapárt megalakulásának 75. évfordulója alkalmából.

Az eseményt néhány nappal Joe Biden megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt tartották. Január 20-án Joe Biden váltja a leköszönő Donald Trumpot a Fehér Házban. Trump ugyan történelmi jelentőségű eseményként háromszor is találkozott Kim Dzsongunnal - és "nagyszerű fickónak" nevezte -, de nem ért el semmilyen haladást a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében.

Biden októberben azt mondta, hogy csak azzal a feltétellel hajlandó Kimmel találkozni, ha Észak-Korea belegyezik nukleáris kapacitásának csökkentésébe.

Az észak-koreai diktátor a most befejeződött pártkongresszuson ellenségesen viszonyult az Egyesült Államokhoz, Washingtont országa legjelentősebb ellenségének minősítette. Azt ígérte, hogy tovább erősíti Észak-Korea nukleáris arzenálját, mert az Egyesült Államok egységesen szembeszáll Észak-Koreával, politikájának valódi szándéka pedig soha nem fog megváltozni, bárki is kerüljön hatalomra Washingtonban.

Kim Dzsongunt a kongresszuson a Koreai Munkapárt párt új főtitkárává választották. Az észak-koreai vezető ezzel megszerezte magának a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen tisztséget.

(MTI, BBC)