Négy órán át hallgatott ki az orosz belügy egy gimnazistát, mert az osztályban valaki kicserélte Putyin képét Navalnijéra

Több 444 videó?
Szeretném

Megint gyerekeket üldöznek Vlagyimir Putyin erőszakszervezetei.

A szülei értesítése nélkül vittek el többórás kihallgatásra egy kilencedikes orosz diákot a Moszkva melletti Balasikában, mert az egyik tanára azzal gyanúsította, hogy ő volt az, aki Putyin elnök osztályteremben függő képét kicserélte a bebörtönzött ellenzéki Alekszej Navalnijéra - írja a Meduza.

A gyerek politikai alapú zaklatása a lap szerint összefügg azzal, hogy Navalnij hazatérése majd azonnali letartóztatása valóságos tiltakozási hullámot indított el a Tiktokon, amit jelentős részben fiatalok használnak. Ezen belül is több olyan videót töltöttek fel orosz iskolákból, amiken a tanulók Putyin lecserélték Navalnijra.

Egyelőre nem világos, hogy a gimnazista kihallgatása konkrétan emiatt a kis videó miatt történt-e:

A fiú apja, akit a Meduza csak Szergejként említ, a lapnak azt nyilatkozta, hogy a fiát a tudtuk nélkül vitték el kihallgatásra, amiről csak akkor értesültek, amikor a gyereknek egy ponton visszaadták az elvett telefonját, de előtte még felhívták a férfit. Az nem világos, hogy ki és milyen alapon vette el tőle a készüléket. A gyerek tanára később azt írta az anyának, hogy a fia cserélte ki az arcképet.

A kihallgatáson jelen volt az iskola igazgatója, egy szociális munkás, egy gyámügyes és a belügyminisztérium egy munkatársa, aki a kilencedikesnek a szélsőségesek elleni harccal foglakozó részleg alkalmazottjaként mutatkozott be. A később a helyszínre érkező apának már azt mondta, hogy a bűnügyi nyomozó részleg munkatársa. 

Az abszurd és félelmetes jelenetsor talán legerősebb pillanata lehetett, amikor a rendőr a telefonban megkérdezte Szergejtől, hogy Navalnij támogatója-e. 

A vége pedig az lett, hogy az apának átnyújtottak egy idézést egy következő kihallgatásra, amin már a szülők is végig jelen lehetnek.

A Meduza információi szerint a rendőrség olyan, szintén a Navalnij-ügyre reflektáló tiktokok készítőire is rászállt, akik a videókon leszedik-letépik a rangjelzést és a névtáblát a rendőregyenruhájukról. 

A hatalom annyira megijedt attól, hogy az emberek azt hihetik, hogy valódi rendőrök vállalják arccal a tiltakozást, hogy a belügyminisztérium a hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy ezek megrendezett jelenetek álrendőrökkel.

Az orosz hatalom nemcsak erőszakos eszközökkel vette fel a harcot a Tiktokon: szintén a Meduza írta meg, hogy a napokban több olyan népszerű tiktokos influencer, aki sosem posztolt politikai témákról, váratlanul Navalnijt kritizáló posztokat tett közzé, amelykben szinte szó szerint ugyanazt mondják. Nevezetesen azt, hogy Navalnij letartóztatása miatt újabb szankciók várnak Oroszországra, amiért sajátos módon a letartóztatott aktivistát vádolják.

A tippért örök hálánk Gáspárnak!