A világ 10 leggazdagabb emberének annyival nőtt a vagyona a járvány alatt, amennyiből a Föld teljes lakosságát be lehetne oltatni

Az Oxfam új jelentése szerint a világ 10 leggazdagabb emberének a jövedelme 540 milliárd dollárral nőtt meg a járvány kezdete óta, és ez az összeg elég lenne arra, hogy a világon mindenkit beoltsanak, illetve megakadályozzák, hogy bárki is a vírus miatt szegényedjen el. 

A szervezet jelentéséről a BBC számolt be, cikkükben azt írják, hogy a milliárdosok vagyonának gyarapodása akkora volt, mint amennyi pénzt a a G20, azaz a világ 20 leggazdagabb országának kormánya a járvány okozta válságkezelésre fordított. Az Oxfam ezért ismét a leggazdagabbak erőteljesebb adóztatását szorgalmazta. 

A jelentés szerint azzal, hogy a kormányok példa nélküli módon kezdtek a gazdaságok megmentésébe, kilőttek a tőzsdék, ebből pedig a leggazdagabbak profitáltak a leginkább. Így miközben a gazdaság legtöbb szereplőjének az évszázad legnagyobb recessziójával kell megküzdenie, a nagyon gazdagok csak sokkal gazdagabbak lettek. Az Oxfam számítása szerint 2020 március 18-a és december 31-e között a világ dollármilliárdosai 3,9 ezermilliárd dollárral növelték a vagyonukat. 

A tíz leggazdagabb ember összesen 540 milliárd dollárral lett gazdagabb. Köztük van Jeff Bezos, Elon Musk és Mark Zuckerberg is. Az Oxfam jelentése szerint Bezos annyival vagyonosabb lett 2020 szeptemberére, hogy az Amazon 876 ezer alkalmazottjának adhatott volna egy 105 ezer dolláros bónuszt, és még mindig ugyanannyi pénze lenne, mint a járvány előtt volt. 

A járvány miatt ugyanakkor a világ legszegényebb embereinek egy évtizede is elmehet arra, hogy ismét ugyanott tartsanak, mint 2020 előtt. Az Oxfam becslése szerint 200-500 millió között lehet azoknak a száma, akik a járvány következtében váltak szegénnyé. Ezzel egy két évtizede tartó trend fordult meg, ugyanis az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent a szegények száma a világban.

Jeff BezosFotó: Jim Watson/AFP

A BBC cikke megjegyzi, hogy a leggazdagabbak között akadtak, akik növelték a jótékony célú kiadásaikat a járvány hatására: egy októberi jelentés szerint 209 milliárdos például összesen 7,2 milliárd dollárt ajánlott fel március és június között a járvány okozta válság enyhítésére. 

A múlt hónapban pedig Jeff Bezos exfelesége, MacKenzie Scott közölte, hogy több mint 4 milliárd dollárral támogatott jótékonysági szervezeteket az Egyesült Államokban. Júniusban Jeff Bezos jelentette be, hogy 125 millió dollárt ajánlott fel a járvány miatt.

A Twitter alapítója, Jack Dorsey áprilisban jelentette be, hogy egymilliárd dollárt szabadít fel 3,9 milliárdosra becsült vagyonából, amit a járvány okozta helyzet kezelésére ajánlott fel. 

A BBC cikke még JK Rowlingot említi, aki egymillió fontot ajánlott fel a hajléktalanok és a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére, míg Bill és Melinda Gates 305 millió dollárt fordított a vakcinafejlesztésre.