120 óra közmunkát kaptak a Fejér megyei óvodapedagógusok, akik erőszakkal akartak megetetni egy gyereket

Egyenként 120 óra közmunkára ítélte a Székesfehérvári Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy Fejér megyei óvoda egyik dajkáját és két óvodapedagógust, amiért erőszakkal próbáltak megetetni egy gyereket.

A vádirat szerint két óvodapedagógus úgy döntött, hogy a dajka segítségével megpróbálják megetetni az étkezési zavarban szenvedő három és fél éves gyereket. A gyerek többi társával együtt az asztalnál ült és az ebédet várta, amikor a vádlottak hozzá léptek, egyik kezét az egyik, másik kezét a másik vádlott hátra fogta, a harmadik pedig kanállal az ételt a szájába tuszkolta. A gyerek sírva fakadt, de a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni, azonban a tiltakozó, síró gyerek félrenyelt, ezért a vádlottak visszavonultak.

Ezután a gyerek viselkedése megváltozott, zárkózottá, szomorúvá vált, sírva ment óvodába. A szülők át is íratták egy másik intézménybe.

A bíróság szerint a vádlottak a kiskorú testi, érzelmi fejlődését veszélyeztették, amikor a köztudottan táplálkozási zavarban szenvedő gyermeket kényszerrel próbálták megetetni, amely az evéssel kapcsolatos nehézségeit tovább mélyítette, továbbá fennállt a gyerek fulladásának a lehetősége is.

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett - áll az ügyészség közleményében.

(A címlapi kép illusztráció.)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.