Schobert Norbert a gulággal meg Auschwitzcal példálózott, amikor az elhízás és a genetika kapcsolatáról beszélt

„Kövérnek senkit nem teremt a jóisten”

– kezdte gondolatmenetét Schobert Norbert napokkal ezelőtt a Pesti TV egyik műsorában, amiben a leírás szerint a téma a „testszégyenítés, súlyfóbia, vékony kiváltságok” voltak. A műsor készítői szerint ezek „Magyarországon viszonylag ismeretlen fogalomnak számítanak”, de ezzel szemben szerintük „tőlünk nyugatabbra tombol”, sőt „dübörög az egészségtelen életmód propagálása”. 

Miután Schobert elmondta, hogy szerinte senki sem születik kövérnek, azzal folytatta, „ha volna olyan genetikai betegség, ami az embert elhízlalja, akármit tesz ellene, akkor...”, ám itt közbevágott a műsorvezető, hogy ott a pajzsmirigy, amire Schobert így reagált:

„Nem, az se. Igazából ugye a pajzsmirigy is tudja azért szabályozni az anyagcserét meg a vízháztartást, 3-5 kilóért tud felelős lenni. De nekem egy orvos barátom mondta, hogy: »Te láttál a gulágon vagy Auschwitzban elhízottat?«”

Erre a műsorvezető is azt mondta, hogy „erős példa”, majd Schobert úgy folytatta, „ez erős példa, de nem igaz”. Hogy mi nem igaz, az ebből sajnos nem derült ki, mindenesetre azzal folytatta, hogy „az tény, hogy nem születünk egyforma genetikával és egyforma képességekkel”, majd hozzátette, „az elhízás nem egy olyan probléma, hogy ha felhívjuk rá az emberek figyelmét, akkor testszégyenítésnek kell megélni, mert az egy kóros betegség”.

Egyébként mindezek előtt arról beszélt, hogy korábban sokszor csúfolták őt a magassága miatt, pedig szerinte ő a 172 centiméteres magasságával 

„átlagos rasszba” tartozik.