Helybenhagyta az orosz bíróság Alekszej Navalnij 30 napos letartóztatását, így fellebbezése ellenére börtönben kell maradnia, írja a Reuters.
A rendőrség állítása szerint a legjelentősebb orosz ellenzéki vezető korábban megsértette ideiglenes szabadlábra helyezése szabályait azzal, hogy nem jelentkezett időben a döntés felülvizsgálatára. Ennek az volt az oka, hogy csak január 17-én tért haza Németországból, ahol azért lábadozott, mert az orosz titkosszolgálat méreggel próbálta meggyilkolni. Rendőrök várták a reptéren, majd másnap a rendőrségen tartották a bírósági meghallgatását.
Azóta Oroszország-szerte több tízezres tüntetéshullám robbant ki, és Navalnij csapata időközben lebuktatta Putyin elnök titkos, fekte-tengeri palotáját.
Na meg sztriptízbár, színházterem, uszoda, kaszinó meg jacuzzi, fotelekkel körülrakva.
Az orosz ellenzéki politikus magát egy vezető biztonsági tisztnek kiadva verte át az ügynököt, aki még azt is bevallotta, melyik alsónadrág lett novicsokos. A 49 perces beszélgetést felvették, és most közölték is.