A nemzetbiztonsági törvény ellen és a kultúra mellett tüntettek több tízezren Franciaországban

Több tízezren vonultak utcára 12 francia városban szombaton, hogy tiltakozzanak a nemzetbiztonsági törvény módosítása ellen és egyben kiálljának a kulturális szféra mellett, amit a leginkább sújtanak a koronavírus miatti megszorítások.

A belügyminisztérium adatai szerint a tüntetők nagyjából 30 ezren lehettek, ami jóval kevesebb a novemberi 100 ezres tüntetéshez képest. A szervezők szerint ennek az az oka, hogy időközben szigorúbbak lettek a koronavírus szabályok, és a hidegebb időjárás sem segít sokat.  

Fotó: Jerome Gilles/NurPhoto via AFP

„Két okom volt arra, hogy ma eljöjjek, az egyik a nemzetbiztonsági törvény, a másik a kultúra támogatása. A védőintézkedések ellenére sok üzlet nyitva van, a metró is mindig tele van, a kulturális helyszínek mégis zárva maradtak” - mondta a 24 éves tüntető.

Párizsban egy 50 fős fiatal társaság és a rendőrök között összetűzés is kialakult. A tüntetők megdobálták a rendőröket, mire azok vízágyúval válaszoltak, 26 embert pedig elő is állítottak.  

Fotó: Jerome Gilles/NurPhoto via AFP

A tüntetések ellenére a kormány azonban továbbra is kiáll az a javaslata mellett, ami alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik. A kormány szerint erre azért van szükség, mert a rendőrök a közösségi médiában terjedő képeknek köszönhetően célpontokká váltak. (Guardian)