Lai várhatóan életfogytiglani börtönbüntetést kap majd a nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt.
Számára ugyanis az.
Felforgató tevékenység a vád.
A hongkongi demokráciapárti médiamágnás azt mondta, szerinte összeesküvés volt Hongkong Kínától való függetlenségének szorgalmazása a 2019-es tüntetéseken.
A vállalkozót külföldi erőkkel való összejátszással vádolják, életfogytiglani börtönt is kaphat.
Áthallásosnak érzik a farkasokkal szemben védekező bárányok történetét.
A nemzetbiztonsági törvény miatt nem látják biztonságosnak a működésüket.
Egy bevásárlóközpontban, az olimpiai eredményhirdetés közvetítésén.
A jogkorlátozó nemzetbiztonsági törvényt bírálták volna. A Reuters szerint a magyarok arra hivatkoztak: az EU-nak így is túl sok vitája van Kínával.
Párizsban vízágyút is bevetettek.
Van közöttük 18 éves is.
De nem vonják vissza.
Órákon belül több mint 1000 bejelentés érkezett.
Mostantól csak a kormányzati információs rendszerben nyilvántartott médiaszervezetek újságíróit ismerik el.
A nemzetbiztonsági törvény miatt, ami jelentős csapást mért a hongkongi szabadságjogokra.