Vendéglátósok tüntettek a Hősök terén

Tüntettek a vendéglátósok vasárnap délután a Hősök terén, amiért a miniszterelnök legalább március végéig nem oldja fel a korlátozásokat, így az éttermeknek, kocsmáknak továbbra is zárva kell tartaniuk. 

Helyszíni tudósítónk szerint nagyjából 100-200 ember gyűlhetett össze a téren, míg a rendőrök körülbelül kétszer annyian voltak. A tömeg többször is azt skandálta, hogy  „kompromisszumot a vendéglátásban”.

Miközben a tüntetés két szervezője beszédet tartott, az rendőrök szép lassan igazoltatni kezdték a tömeg szélén álló embereket, majd egyre haladtak belejebb. Még a tér körül álló bámészkodókat is igazoltatták. Tudósítónk szerint volt olyan tüntető, aki dühösen reagált, de a rendőrök alapvetően senkit nem büntettek meg, csak figyelmzetettek. 

A tiltás ellenére korábban több étterem is bejelentette, hogy ki fognak nyitni, mert úgy érzik nem kapnak elegendő segítséget a kormánytól az életben maradásra, sokan arról számoltak be, hogy a beígért bértámogatások is csúsznak, aminek a felgyorsítását megígérte a kormány