Orbán elárulta, mi lenne, ha az egyik gyereke meleg lenne vagy muszlimmal járna

POLITIKA
2021 február 04., 18:02

Csütörtökön megjelent egy egész hosszú interjú Orbán Viktorral a német Stern magazinban, amiből az MTI is közölt egy összefoglalót, csakhogy ebből néhány kérdés kimaradt. Pedig a német lap újságírói azt is megkérdezték a magyar miniszterelnöktől: „Mi lenne, ha az egyik gyereke odaállna Önhöz, és bevallaná, hogy homoszexuális?” Erre Orbán Viktor azt felelte, hogy nagy kihívás lenne, de a „drága Isten még nem szembesített bennünket ezzel a kérdéssel”. „Magától értetődő, hogy a feleségem és én, a hajlamaiktól teljesen függetlenül, mindig jót szeretnénk a gyerekeinket”- tette hozzá.

Ezután azt is megkérdezték tőle, mi lenne, ha ez a személy még egy gyereket is örökbe akarna fogadni, amit a Fidesz épp most akar megakadályozni egy nemrég elfogadott alkotmánymódosítással. „A feleségem és én természetesen minden helyzetben átgondolnánk, hogyan tudunk segíteni a gyerekünknek. Keresztények vagyunk, és minden Istenen múlik: az ítélet, a büntetés és a kegyelem.” Viszont arra a kérdésre, hogy ez megváltoztatná-e a látásmódját vagy a politikáját, a miniszterelnök azt mondta, esküt tett az alkotmányra, amiben az áll, hogy a család nő és férfi köteléke, és ez szerinte nem jelent intoleranciát. Szerinte a tolerancia azt jelenti, hogy „nekem van egy álláspontom, a másik embernek pedig egy eltérő, amivel nem értek egyet, de együtt kell élnünk, ezért megpróbálunk találni egy közös alapot”.

De az állami hírügynökség összefoglalójából kimaradt az a rész is, amikor arról kérdezték, mi lenne, ha az egyik lányának muszlim lenne a barátja.

Úgy neveltem a gyerekeimet, hogy az életük fontos kérdéseit maguk hozzák meg. És megpróbáltam úgy felvértezni őket ismeretekkel és neveltetéssel, hogy a helyes döntést hozzák meg. Valószínűleg azért megkérdezném: »Jól átgondoltad te ezt?« És ha a válasz »igen« lenne, ott az én feladatom véget érne. A szülők nem élhetik a gyerekeik életét. Valószínűleg azt gondolnám, hogy Isten hozta a döntést. Az ember szereti a gyerekeit, mindegy melyik utat választják” - válaszolta Orbán Viktor.