Varga Judit válik

bulvár
2021 február 13., 06:33

Több mint egy évtizednyi házasság után külön utakon folytatja életét Varga Judit miniszter és férje, Magyar Péter – tudta meg a Blikk. A lap tudósítóit legutóbb karácsonykor fogadta a pár, a Blikk szerint akkor nem volt jele konfliktusnak.

Varga Judit férje egyébként egy állami cég, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. A pár három gyereket nevel.

A válás pontos okáról nincs információ, Varga és Magyar még a miniszter két hete leadott vagyonnyilatkozatában is házastársakként szerepeltek.

Varga Juditot 2018-ban ismerte meg a magyar közvélemény, mikor Gulyás Gergely hívására hazaköltöztek Brüsszelből, és Varga uniós kapcsolatokért felelős államtitkár lett, majd kb. egy év múlva igazságügyi miniszterré nevezték ki.

Az utóbbi hónapokban a család azért szerepelt a lapokban, mert kiderült, CSOK-támogatásból újították fel balatoni nyaralójukat, holott ez a konstrukció az otthonteremtést hivatott támogatni. Vargáék azzal védekeztek, hogy mikor felvették a támogatást, még úgy tervezték, hogy a 151 lakosú Balatonhenyén telepszenek le.

Varga Judit és férje a miniszter Facebook-oldalán tettek közzé egy posztot, ebben azt írják, semmilyen, a magánéletüket érintő kérdésre nem kívánnak válaszolni.

link Forrás