Új választást ígér a mianmari hadsereg

2021 február 16., kedd 11:35

Első hivatalos sajtótájékoztatóját tartotta kedden a mianmari hadsereg azóta, hogy február 1-én erőszakkal átvették a hatalmat az országban.

Február elején ült volna össze először a novemberben megválasztott parlament, de a hadsereg - amely 2011-ig teljesen, azóta pedig polgári politikusokkal együtt irányította az országot - közbelépett. Elkergették a képviselőket, és a győztes pártot vezető Aung Szan Szú Kji-t házi őrizetbe helyezték.

A puccs ellen sorozatos tüntetések kezdődtek, kedden egy fontos vasúti vágányt is lezártak a demonstrálók, a hadsereg pedig hol gumilövedékes oszlatással, hol pedig az internet lekapcsolásával válaszolt.

A közösségi oldalak nagy részét most sem lehet használni, így a Facebookot sem, ahol ennek ellenére élőben közvetítette a hadsereg a keddi sajtótájékoztatót.

Zav Min Tun, a mianmari hadsereg szóvivője, aki a keddi sajtótájékoztatót is tartotta (ez a fotó még egy 2019-es szereplésekor készült) Fotó: STR/AFP

Ezen többek között elhangzott, hogy

  • a novemberi választást elcsalták, de a hadsereg rendez majd egy tisztességes választást, és annak győztese átveheti majd a hatalmat,
  • egy évig rendkívüli állapot lesz érvényben, de a választást a tervek szerint még az év lejárta előtt megszervezik,
  • türelmesek a tüntetőkkel, de a törvényt betartatják,
  • Aung Szan Szu Kji nincs letartóztatva, de a saját biztonsága érdekében jobb ha nem megy el otthonról,
  • számítottak a nemzetközi tiltakozásra, de szeretnének minden országgal jóban lenni, és az érvényes kereskedelmi szerződésekkel betartják.
  • ez nem puccs, hanem a rend és törvényesség fenntartása.

(Reuters)