Koronavírus-számok Magyarországon 05.09.
Elhunytak + 98 Σ 28 602
Kórházban - 280 Σ 3 353
Fertőzöttek + 1 145 Σ 791 709
Tesztek + 34 042 Σ 5 528 240
Egyszer oltottak + 26 819 Σ 4 288 641

Egyetlen vakcinadózis is 94 százalékkal csökkentheti a kórházba kerülés kockázatát

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Már az első dózis beoltása után négy héttel is drasztikusan lecsökkentik a kórházba kerülés esélyét az Egyesült Királyságban használt vakcinák.

Több skót egyetem kutatói vizsgálták közösen, hogyan hat a Pfizer és az AstraZeneca oltása. Megnézték, hogy hányan kerültek kórházba koronavírus miatt azok közül, akik nem kaptak még vakcinát, összevetve azokkal, akik már túl vannak az első oltásukon.

A Pfizer/BioNTech vakcinája az első dózis után négy héttel 85 százalékkal csökkentette le annak az esélyét, hogy a beoltott személy kórházba kerüljön a koronavírus tünetei miatt. Az oxfordi AstraZeneca pedig 94 százalékos eredményt ért el.

A nyolcvan év fölöttiek csoportjában, akik a vírus szempontjából kiemelten veszélyeztetettnek számítanak, a két vakcina összesített adatai szerint 81 százalékkal csökkent a kórházba kerülés esélye az első dózis után.

Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere kiemelkedően biztató hírnek nevezte a kutatás eredményét.

"Remélem, így mindannyian egy kicsit optimistábban tekinthetünk a jövőre."

(Sky News)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.