Spanyolországban jelentősen visszaesett a születések száma a járvány miatt

járvány
2021 március 10., 14:22

A koronavírus miatt bevezetett karantént hozza összefüggésbe a spanyol statisztikai hivatal azzal, hogy rekord alacsony volt a születések száma Spanyolországban kilenc hónappal az első karantén bevezetése után.

photo_camera Egészségügyi dolgozóknak tapsol egy spanyol nő a tavaszi karantén alatt. Fotó: JORGE GUERRERO/AFP

Ahogy Európa több országában, úgy Spanyolországban is 2020 márciusában rendeltek el kijárási tilalmat a koronavírus miatt. Kilenc hónappal később 23 226 spanyol kisbaba született, 20,4 százalékkal kevesebb, mint 2019 decemberében. A spanyolok 1941 óta vezetik a születések statisztikáját, azóta nem fordult elő, hogy ennyire kevés gyerek szülessen egy hónap alatt.

“Még ha a születések száma folyamatosan csökken is évek óta, a most tapasztalt visszaesésben nem elhanyagolható, hogy éppen kilenc hónappal az első vészhelyzeti intézkedések bevezetése után történik” - áll a spanyol statisztikai hivatal közleményében.

photo_camera Ápoló veszi szemügyre a babát, akit egy koronavírusos nő hozott világra Moszkvában. Fotó: ILIYA PITALEV/Sputnik via AFP

Már több európai országban tapasztaltak hasonló tendenciát az adatok feldolgozásakor. Az olasz statisztikai hivatal, az ISTAT gyors felmérése szerint, amit 15 városban végeztek, 2020 decemberében, kilenc hónappal a járvány kezdete után drámaian, 22,1 százalékkal esett vissza a születések száma az egy évvel korábbihoz képest. Még ha ennél jobb is a magyar adat, hazánkban is jelentősen csökkent a születések száma a járvány miatt. Januárban 9,8 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2020 első hónapjában. Decemberben és januárban pedig összesen 1407-tel kevesebb gyerek született, mint egy éve.

A spanyol jelentésről tudósító Reuters kiemeli, hogy demográfiai szakértők már előre jelezték ezt a folyamatot. Az okot pedig abban látják, hogy épp a gyermekvállalás küszöbén álló fiatalok szenvedik el a legnagyobb veszteségeket a koronavírus járvány nyomában járó gazdasági válságban, így az Európában amúgy sem nagy hajlandóság a gyermekvállalásra még tovább csökken.

Hasonló folyamatok zajlottak le a 2008-as válság idején is Spanyolországban, amelyet még nem hevert ki az ország. Lakosságarányosan Málta mögött már eddig is Spanyolországban volt a legalacsonyabb a születések száma.