A Hintalovon Alapítvány hívta fel a Burda figyelmét a helytelen szóhasználatra

március 14., vasárnap 10:44

Szombaton a Burda magazin eltávolított egy Facebook-posztot oldaláról, miután - ahogy írták - egy „periférikus gyerekjogi szervezet” szóvá tette nekik: nem biztos, hogy a leghelyénvalóbb dolog „szexi” kivágást emlegetni, amikor egy kislányoknak szánt blúzról esik szó a lapban, és ebből aztán komoly feháborodás kerekedett.

A divatlap ugyanis a privát érdeklődés nyomán azt kérdezte a Facebookon olvasóitól, hogy „Szerintetek ez TÉNYLEG annyira ciki, hogy súlyos vádakat kell a fejünkhoz vagdosni?” Végül olyannyira elsöprő volt az olvasók közt az egyetértés, hogy inkább törölték a posztot.

A kifogásolt képsorozaton egy 6-8 éves kislány volt látható különböző ruhákban, egy fotó mellett pedig az szerepelt:

„Sima kerek nyak, az eleje közepén szexi hasítékkal, gumival behúzott háromnegyedes ujjával: hát igen, ezt Anyu is megirigyelhetné!”

A lap főszerkesztője a 444-nek elmondta, hogy „a posztra érkezett több mint 400 hozzászólásból egyértelmű volt az irányvonal, hogy a mai magyar közvélemény a szexi kifejezést gyerekkel összefüggésben nem fogadja szívesen, ezért többet nem fogják használni.”

Időközben megérkezett a Hintalovon Alapítvány válasza is kérdésünkre, miután úgy értesültünk, hogy ők voltak az a Burda által „periférikus gyerekjogi szervezetként” aposztrofált szervezet, akik az eredeti felvetést tették. Ezt írták:

...„valóban mi írtunk az ügyben a Burda magazinnak, egy olvasó jelzés után, privát üzenetben. Mint minden más ügyben, itt is nagyon fontosnak tartottuk és tartjuk azt, hogy a megfelelő információk átadásával segítsük a változást és ne a megszégyenítésről szóljon. Ezért kerestük meg közvetlenül a Magazint és tettük a jelzést privátban, majd igyekeztünk konstruktív javaslatokkal élni egy telefonbeszélgetés során is. Hiszünk benne, hogy szándékosan egyik szervezet vagy magánszemély sem szeretné sérteni a gyerekek jogait, csak nincs tisztában azokkal. Ennek megfelelően az információátadást, a változtatás lehetőségét tartjuk elsődlegesnek, így továbbra is nyitottak vagyunk rá hogy segítsük őket a változásban. A cél nem az, hogy bárkit is pellengére állítsunk egy hibája miatt, hanem hogy közösen, a társadalom minden rétegében felelősséget vállaljunk a gyerekekért.”

Az alapítvány szerint minden gyereket megillet az a jog, hogy biztonságban, mindennemű veszélyeztetettségtől, bántalmazástól, kihasználástól mentesen élhessen, ezért is fontos az, hogy a reklámok és magazinok által előállított tartalmak elkészítése és publikálása során odafigyeljenek arra, hogy az hogyan hathat a gyerekekre és a körülöttük élő felnőttekre. Az alapítvány ajánlása gyerekekkel való reklámozáshoz itt elérhető.