Tanulságos újra elolvasni, mit nyilatkozott annak idején Berki Krisztián, miután összeütközött a BKK-busszal

ÉLET
2021 március 17., 11:22

Miután az ügyészség most letöltendő börtönt kért Berki Krisztiánra, amiért a valóságsósztár még 2018 márciusában akkorát büntetőfékezett egy utasokkal teli autóbusz előtt, hogy az beleszaladt az aranyszínű Bentleyjébe, a Blikk előtúrta, hogy Berki annak idején mit nyilatkozott nekik az esetről.

Ez most azért különösen érdekes, mert a busz frissen publikált fedélzeti videói alapján az eset minden pillanata jól látható, az első agresszív előzési kísérlettől a büntetőfékezésig. Ehhez képest Berki Krisztián 2018-ban így idézte fel a balesetet:

– Párkányban voltunk reggelizni, majd hazafelé tartottunk a szokásos útvonalon. Megelőztünk egy helyi buszt, majd a 40-es táblánál lassítva, miközben néztük a körülöttünk zajló építkezéseket, a helyi járat belénk csapódott – mesélte az RC Newsnak Berki. – Örülök, hogy a kislányom, Natika már nem volt velünk, illetve hogy Mazsi nem ijedt meg. Az autókért nem aggódom, hiszen azok pótolhatók.

Ehhez képest a valóságban ez történt:

link Forrás