Szijjártó bejelentéséből derült ki, hogy az oroszok továbbra sem szállítanak annyi vakcinát, mint amennyiről szerződött velük a kormány

járvány
2021 március 19., 19:48

680 ezer adag orosz vakcina érkezik a következő két hétben - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, miután tárgyalt Denis Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel (és maga is megkapta a Szputnyik V-t).

Jó hír, ha érkezik oltóanyag, de Szijjártó kifelejtett egy nagyon fontos szempontot, amit a kormányzati kommunikáció az EU-s közös beszerzéséknél mindig megemlít.

Az oroszok nem tartják azt a szerződést, amit a magyar kormány kötött velük január 22-én.

A szerződés - amit többkörös hárítás után végül Gulyás Gergely Facebook-oldalán (!) hoztak nyilvánosságra - meghatározza az összesen kétmillió adag Szputnyik V szállítási ütemét.

Az első határidő február 21-e volt. Ekkorra 600 ezer adag Szputnyik leszállítását vállalták az oroszok. Ehelyett addigra mindössze 45 600 adag érkezett, ebből 5 600 még bemutató darab volt decemberben.

A kormány kénytelen volt elismerni a késést, de azt mondták, február végéig megérkezik a hiányzó adag. Nem érkezett meg, csak további 100 ezer, összesen 145 600 február végéig.

Ekkor úgy korrigált a kormány, hogy valóban van egy kis csúszás, de az oroszok megígérték, hogy márciusban pótolják a februárban hiányzó szállításokat.

Az újabb határidő most vasárnap. Amikorra már 1,6 millió adag leszállítását vállalták az oroszok a szerződésben. Ehhez képest most 425 600 adagnál tartunk. És vasárnapig nem is jön meg a hiányzó 1 174 400 adag.

Így a vállalt mennyiség 26,6 százalékát szállítják le az oroszok a második határidőre. Rögtön érdekessé válik, hogy milyen egyoldalú szerződést írt alá a kormány az oroszokkal, például a hasonló esetekben alkalmazható kötbérről egyáltalán nincs szó benne.

Az oroszok csúszását elnézően és nagyvonalúan kezeli a kormány, szóba sem hozza azt. Szemben például az AstraZenecával. Amiről Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában ezt mondta: „Visszatérve tehát a problémára, 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca vakcina érkezik a következő két hónapban, mint ahogy egyébként arról megállapodtunk. Mit lehet tenni azonkívül, hogy az ember elmorzsol néhány dörmögő mondatot a szája sarkában? Ezek erőteljesebb, népi elemeket is tartalmazó kifejezések, ezért nem tudom most ezeket ide idézni, de meggyőződésem, hogy egész Európában ezek a mondatok hangoznak el, csak különböző nyelveken”.

Szijjártó a bejelentése szerint arról állapodott meg az orosz miniszterrel, hogy jövő hét elején érkezik 250 ezer adag vakcina, és a rá következő héten szintén negyedmillió. Ezekkel az első oltásokat lehet beadni. És a jövő hét közepén érkezik még 180 ezer második körös oltóanyag is. (A Szputnyiknál van külön első és második körös oltás.)

Vagyis ha nem is március 21-ére, de még ebben a hónapban érkezik további 680 ezer oltás. Ezzel összesen 1 105 600 ezerre nő majd a leszállított orosz vakcinamennyiség. De ez még mindig csak a vállalás első két ütemének 69 százaléka. Két hónap alatt 500 ezerrel kevesebb, mint ami a szerződésben szerepel. (Pont mint az Orbán által említett AstraZeneca esetében.)

A harmadik ütemben, áprilisra további 400 ezer adag leszállítását vállalták az oroszok, azzal lenne teljes a kétmilliós megrendelés teljesítése.