Még mindig keresztben áll a Szuezi-csatornában a világ egyik legnagyobb hajója

közlekedés
2021 március 25., 05:44

Az elmúlt 24 órában lényegében nem sikerült elmozdítani a Szuezi-csatornát eltorlaszoló Ever Given nevű hajót (amelyen azért áll Evergreen felirat, mert így hívják az üzemeltető társaságot).

A hajó tehát továbbra is keresztben áll a csatornában, teljesen eltorlaszolva az utat, úgyhogy egyre több teherhajó áll sorban a két kijáratnál, egyre nagyobb fennakadást okozva a világkereskedelemben.

Keresztbe áll, mutatja a műhold képe is.
photo_camera Keresztben áll, mutatja a műhold képe is. Fotó: -/AFP

Az Ever Given kedd reggel hét óra körül, dél felől hajózott be a csatornába, Kínából a hollandiai Rotterdam felé igyekezve. Az ilyenkor szokásos rend szerint a hajón voltak a csatorna egyiptomi kalauzai is, de a főnök a kapitány maradt.

Mintegy 24 kilométer/órás sebességgel haladtak észak felé, amikor 45 perc után a hajó keresztbe, orrával a csatorna keleti partja felé fordult. Azóta nem sikerült kimozdítani ebből a pozícióból, hiába vonultak vontató bárkákkal a környékre a csatorna munkatársai.

Az eddigi szakértői találgatások alapján a rendkívül erős kedd reggeli szél fordíthatta meg a hajót.

Az Ever Given a világ egyik legnagyobb teherhajója, 20 ezer konténer fér el rajta.

A Guardian gyűjtést közölt a baleset tréfás feldolgozásaiból is.
(Guardian)