Áprilistól százmilliós tételben dől majd a vakcina az EU-ba

járvány
2021 március 26., 07:30

Az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy gyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában, és javítsa az oltóanyagok tagországok közötti elosztását - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben, ahol az EU-tagországok vezetői kétnapos csúcstalálkozón vesznek részt.

Michel az első nap végén elmondta, hogy a következő hetekben döntés születhet arról, hogy az unió milyen feltételek mellett vezesse be a koronavírus elleni oltást bizonyító EU-igazolványt. Ennek bevezetése ugyanis nélkülözhetetlen a „normális élethez való visszatéréshez,” és közös európai terv alapján, nemzetközi partnerek bevonásával kell történnie.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tömeges oltás sokkal gyorsabban menne, ha a vakcinagyártó vállalatok betartották volna az unióval kötött beszerzési keretszerződéseiket. Itt elsősorban az AstraZeneca gyógyszergyárra gondolt, amely eddig a szerződésekben foglalt 180 millió helyett csak 17 millió adag vakcinát szállított az EU országaiba. Az elnök felhívta a vállalat figyelmét arra, hogy teljesítenie kell szerződésbéli kötelezettségét, mielőtt az oltóanyagot exportra kínálná. Az Európai Bizottság szerdán szigorított is az oltóanyagok exportjára vonatkozó szabályozásán.

Ursula von der Leyen
photo_camera Ursula von der Leyen Fotó: Thierry Roge/Belga/AFP

Az unióval szerződésben álló cégek az első negyedévben 88 millió adag vakcinát szállítottak a tagországoknak, amelyek ebből 62 milliót használtak fel. Az EU-ban eddig 18,2 millió ember kapta meg az oltás mindkét dózisát, 26 millióan pedig még csak az elsőt.

Von der Leyen áttekintést adott arról is, hogy a második negyedévben mekkora vakcinaszállítmányokra lehet számítani: áprilistól 200 millió adag érkezik a BioNTech-Pfizertől, 35 millió a Modernától, 180 helyett 70 millió az AstraZenecától és 55 millió az egydózisú Johnson and Johnsontól.Ezek alapján tehát június végéig 305 millió kétdózisú és 55 millió adag egydózisú vakcina lesz csak azokból az oltásokból, amelyeknek már van uniós forgalombahozatali engedélye. Ezekkel 207,5 millió európait lehet teljes körűen beoltani. Az eddigi közlések alapján a nyájimmunitáshoz elegendő 70 százalékos átoltottsághoz 255 millió uniós polgárnak kell a védettséget biztosítani, így ha az országok jó ütemben oltanak, akkor június végére közel lehetünk ehhez a célhoz.

A kétnapos konferencia középpontjában a koronavírus-járvány aktuális helyzetének áttekintése mellett a transzatlanti kapcsolatok, az egységes piac, a digitális átállás, a Földközi-tenger keleti térségében kialakult helyzet, az EU és Oroszország közötti kapcsolat, valamint az euró nemzetközi szerepe állnak. (MTI, HVG)