Ahhoz képest, hogy mennyi indulattal álltak neki a vitának, elég ködös megállapodásba mentek bele a brüsszeli csúcson a miniszterelnökök. Akarnak EU-n kívüli és belüli menekülttáborokat is, és addig sem lesz kötelező kvóta.
A migrációügyi csúcs két hőse Boriszov bolgár és Löfven svéd miniszterelnök. Trollkodásból ötös!
Semmiről sem lehet megegyezni, amíg nem kap garanciát, hogy elviszik a menekülteket Olaszországból. Úgyhogy olyan fontos ügyekben sem dönthettek egyelőre a tagállamok vezetői, mint hogy mit kezdjenek Trump legújabb fenyegetésével.
A brüsszeli fenyegetés egy még borzalmasabb arcát leplezte le a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
Az eddigi orvosi vizsgálatok szerint sérülhettek a briteknek kémkedő orosz ezredesnek és a lányának a mentális képességei.
Orbán is ott van az EU-csúcson, amin a migrációs témákat már meg is beszélték. De a tanácsi következtetésekben nyoma sincs az ún. Soros-tervnek. Miről beszél a kormány?
A hétvégi EU-csúcs talán új lendületet adhat a tárgyalásoknak.
Meglepetéssel figyeli "a neurotikus európai reakciókat" Trump vízumbefagyasztása miatt.
A miniszterelnök a máltai EU-csúcstalálkozóra ment.
De közben a vízummentesség felfüggesztésének lehetőségére hoznának egy új szabályt.
Arról volt szó, hogy minden kitoloncolt szír menekült után a törökök küldtek volna egy másik szír menekültet. Nem lett alku Brüsszelben az éjjel.
Vagy úgy általában bármi. Azért ahhoz eleget bólogattak együtt az EU vezetői, hogy azt már-már sikerként lehessen kommunikálni. Mondom, hogy minden csak percepció!
A miniszterelnök még a norvég-magyart is kihagyja, hogy lerendezhesse Afrikát.
Orbán szerint ez csak félsikert, mert le kellett volna zárni a török-görög határt is. A magyar horvát határzárról ma délután születhet döntés.
Ez visszalépésnek tűnik, hiszen korábban arról volt szó, hogy csak mi tartatjuk be ezeket.
Nagyon rossz hangulatú volt a csütörtöki brüsszeli csúcs. A görögökkel nem egyeztek meg, kötelező menekültkvóta nem lesz, az igényeivel jelentkező brit miniszterelnökkel nem foglalkoztak. A magyar kormányfő viszont elérte azt, amiért jött.
Magyarország Azerbajdzsánért lobbizott a rigai EU-csúcson.
A csütörtöki EU-csúcs utáni sajtótájékoztatón is folytatódott a magyar miniszterelnök Kelet és Nyugat közötti kötéltánca.
Mókás pillanatot kapott el a fotós.
A német és a brit belpolitika kavarásainak lett áldozata a magyar kormányfő. Keményen beleállt egy ügybe, aztán hirtelen egyedül maradt. Hogy történhetett ez meg?
Az EU konzultációkra hívta Brüsszelbe Vitalij Klicskót, az ellenzéki Ütés (UDAR) vezetőjét. Az ukrán ellenzéki politikus meghívása december 19-20-ra szól, vagyis az év végi uniós csúcstalálkozó idején kerülne rá sor. A BBC úgy tudja, hogy a meghívást Németország kezdeményezte és Angela Merkel német kancellár az uniós csúcson személyesen találkozik az ellenzéki politikussal. (MTI via BBC)
Az utolsó pillanatban is készült, olyan papírokból, ami másnak biztosan nem volt.
Gondolhatják mennyire fajsúlyos EU-csúcs volt a mostani, ha Merkel kifestőfüzettel szórakoztatta magát!
A csütörtök délután háromkor kezdődött első tárgyalási nap pénteken reggel 10-kor is tart. Viszont közben az újságírók próbálták túlélni az éjszakát. Ennek tanúbizonyságait teszi alább közzé az EUrologus.
Az ülés várható kezdete 20:30 - pörög egy ideje az EU csúcs sajtótermének gigantikus kijelzőin. Vagyis öt-hat órás csúszásban van a program, hiszen a hivatalos menetrend szerint délután 3-ra már meg kellett volna érkeznie az összes vezetőnek és fél négykor, túlesve a Martin Schulz EP elnökkel lebonyolított egyeztetéseken és a “családi fotón” belecsaptak volna a levesbe a csúcsfejek.
Az ok a kiszivárgó információ morzsák alapján prózai: megy a frakciózás. Annak ellenére, hogy a szeánszt celebráló Herman van Rompuy boszorkánykonyhájából kikerült tervek szerint előbb megszületett volna a főösszegről szóló alku, s utána már könnyebben haladt volna a matek, a keretösszegen belül dobálózva a millió és tízmillió eurókkal.
Ehhez képest a tweeteken az pörög, hogy a minél brutálisabb büdzsévágásért ágáló britek, hollandok, svédek és dánokkal szemben falanxba rendeződött a francia-lengyel-olasz-spanyol országtömb. S persze az egymásnak feszülő felek közt középen Merkel óvó néni próbál rendet tartani elkerülendő a kakaós bögrék eltörését és a kiflicsücskökkel dobálózást.
Merkel közben persze nem tétlenkedik, az utóbbi órákban tárgyalt Barrosóval, van Rompuyal, Hollande-al és Cameronnal is. A tárgyalások tehát nem futottak le, amit egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő azzal egészített ki, hogy “több idő kell egy kompromisszumos javaslat létrejöttéhez mint tervezték”.
Úgy látszik nem tett jót a mai startnak, hogy a britek által erőltetett 886 milliárd eurós összeg. Az egyre kíméletlenebb költségvetési vágást az új tagállamokat és a regionális támogatásokban érdekelteket tömörítő kohézió barátai formáció ellenzi a leghevesebben, élükön a lengyelekkel. Úgy látszik viszont, hogy az Európai Parlament és a franciák sem hajlandóak ilyen mértékű csökkentésre.
Eközben a magyar delegáció “számoló” szakembereit délutáni alvásra utasította a magyar kormány illetékese, de már Orbán Viktor is a delegációs szobában várja, hogy meginduljon a nagy numerikus ütközet. S végül egy szösszenet a kilátásainkról: a német kormány belső forrásai szerint az ő “számoló” szakembereiknek minimum 4-5 óra kell miután kiosztották van Rompuy legfrissebb büdzsé javaslatát. Utóbbit, mint reggel írtuk háromra várták, de még mindig nem érkezett meg.
Hosszú éjszaka elé néz az EUrologus, a Tanácsban üldögélő párszáz diplomata és hasonszámú újságíró…
Az EU fővárosát egy jó ideje, de a legutóbbi hetekben végérvényesen hatalmába kerítette a közös hétéves költségvetés számainak tippelgetése.A bingót mától a kormányfők tárgyalóasztalánál a Justus Lipsius tanácsépület ötödik emeletén is elkezdik, ahol nagyban pörög a zseton. Ezer milliárd eurót a tét bár hallani már 900 milliárd közeli számokat is ha az ember túl sok brit újságírót hallgat.
A találgatás azonban az egész uniós negyedben eluralkodott, s tendenciaszerűen megfigyelhető, hogy minden ország fiai és lányai a saját számaikat ismételgetik önbeteljesítő jóslatként.
Lesz megállapodás az uniós büdzséről - adott bizakodásának hangot a magyar uniós biztos, Andor László aki azt is elismerte, hogy nemhogy az Európai Bizottság eredeti 2011-es javaslatánál, de a novemberi a közös büdzsének szentelt első csúcson felvetettnél is kisebb lesz a boríték. Vagyis a novemberi 972 milliárd eurónál 15 milliárddal kevesebb, 957 milliárd lenne a főösszeg. Ez 35 milliárd euróval kevesebb mint a jelenlegi 2007-2013-as időszak büdzséje.
Ezek a számok azonban találgatások délután 3 óráig maguknak a kormányfőknek is, mert ahogy egy diplomata megfogalmazta: nem akarják van Rompuyék, hogy Twitteren előbb legyen elérhető a javaslat dokumentuma, mint a kormányfők asztalán.
A tanácselnök célja a kiadások lefaragását nyomató britek és németek beleegyezésének megszerzése. Másrészről persze ott vannak az uniós intézmények elsőként az EB, mely nem nézi jó szemmel, hogy a közösségi projektekből akarnak lefaragni a tagállamok. Hasonló a helyzet az EP-vel, melynek ráadásul a beleegyezése a Lisszaboni szerződés óta még fontosabb. Megy is az ágálás az EP képviselők közt, hogy csak méltányos ajánlatot fogadnak majd el. Ezzel együtt nehezen eladható politikai portéka sok tagállam EP képviselői számára a nagyobb büdzsé követelése, ha közben a szavazóik a válság terheit nyögik és tesznek az kohéziós politikára meg a francia parasztra.
Magyarországról nézve eközben - relatíve - megnyugtatólag hathat, hogy Andor szerint valószínűtlen a nekünk fontos kohéziós keret kárára történő további vágás. Igaz hazánk számára az eredetileg 8 milliárd mínusz volt az ajánlat, s most némi kompenzáció után 5 milliárd körüli számokról hallani. A felzárkóztatási pénzek mellett diplomaták szerint érintetlen marad várhatóan a közös agrárpolitikára szánt pénz, melyek együtt a büdzsé 70 százalékát teszik ki.
De például megnyeshetik az amúgy a közösségi infrastruktúra fejlesztési - s ezáltal versenyképességi - szempontból fontos európai energia-, távközlési-, közlekedési-, és egyéb hálózatokat összekötő eredetileg 50 milliárd eurós alfejezetet.
Lesz viszont például mindössze a minap van Rompuy varázscilinderéből előhúzott ifjúsági foglalkoztatást segítő alap. Andor szerint erre az EB körülbelül 8-10 milliárd eurót adhat, míg a pénz másik felét a tagállamoknak kell bedobni, hogy négy hónapig kaphassanak pénzt az álláskereső frissen végzettek.
Nagya robaj még a közös adminisztratív tervek alias eurokraták fizetése és az uniós intézmények működése körül. A populista retorika szerint drága az EU, ami persze a legtöbb tagállami közigazgatásával összevetve távolról sem fair kijelentés. Mindenesetre nagy a nyomás, hogy a válság kurtításából vegye ki a részét az EU adminisztrációs gépezete is, mely nyilván felmerül majd a kormányfők tárgyalóasztalánál is.
A történet folytatását elolvashatja a következő napokban az EUrologuson!
Nem és igen mondaná a rafkós székely. Nem, mert a pánikozás ellenére csütörtök hajnalra összekalapálták az egységes bankfelügyeletről szóló megállapodást az euró pénzügyminiszterei, mely a fundamentumát képezi a csütörtökön kezdődő csúcsnak. S igen, mert a tagállami diplomaták addig sírtak, míg Herman van Rompuy visszavett az elöltetett menetből és átírta a további gazdasági integráció menetrendjét.
Nincs ezen semmi meglepő, ősz óta csökkent a piaci nyomás az eurózónán, kevésbé van tele a gatya és ezzel a harci kedv is számottevően mérséklődött. A múlt heti az EUrologus által látott első csúcs konklúzió tervezethez képest, a második verzió jól értesült újságírók szerint elhagyta a tervezett három lépcsős haladási tervet, lazább szövegezéssel helyettesítve azt. Így a fiskális kapacitásnak becézett közös pénzügyi rugalmassági mechanizmus, a nemzeti költségvetések kapcsán javasolt “közös döntéshozatal” és a “gazdasági szuverenitás progresszív egységesítése” mind abortálva lett a második verzióból. Ezek kapcsán később veszik fel a fonalat a kormányfők.
Nem kell azonban ettől még temetni a csúcsot, hiszen az utóbbi hetek izgalmai nyomán csak sikerült közös fedél alá hozniuk az eurózóna bankjainak felügyeletét. A csúcs előtti éjjel megszületett megállapodás szerint a 200 legnagyobb európai bankot az Európai Központi Bank felügyeli majd közvetlenül a jövőben. Az európai bankunió legfontosabb elemének tekintett megállapodással, kikényszeríthetővé válik a bankok prudens pénzpolitikája, melynek hiányát teszik mindenekelőtt felelőssé az eurózóna válságáért.
Az új 2014-től érvényes szabályok szerint, a 30 milliárd eurónál nagyobb tőkével bíró pénzintézeteket közvetlenül felügyeli az EKB, de a képes lesz a kisebb hitelezők és kölcsönt felvevők kapcsán is azonnali beavatkozásra. Ráadásul azon túl, hogy az EKB - mely a terv kritikusai szerint túlzott hatalmat ad Frankfurt kezébe - a szabályokat be nem tartó bankok bezárásáról is dönthet a közös valuta stabilitásának megőrzése érdekében.
A szakik emellett annak fontosságát is hangsúlyozzák, hogy egyre közelebb kerül az eurózóna ahhoz, hogy a közös mentőalapjából (ESM) közvetlenül is kisegíthessék a bankokat. Brüsszel szemében pedig az igazi bónusza a formálódó Egységes Felügyeleti Mechanizmusnak (SSM), hogy annak első lépcsője reményeik szerint az uniós alapszerződés módosítása nélkül kivitelezhető.
Utóbbi azonban valamikor 2014. derekán elkerülhetetlenné válik, amennyiben a tanácselnök Herman van Rompuy tervei válósággá válnak és a tovább mélyül az eurózóna integrációja. Az ehhez szükséges időigényes és politikailag is óriási kihívásokat rejtő Lisszaboni szerződés módosítás nyomán lehetne csak a szerződéses kereteket adni az Európai Bizottság azon jogának, hogy megóvja a kormányokat a gazdasági reformok elódázásától. A szerződésmódosítás ahhoz is elengedhetetlen végül, hogy létrejöjjön a kontinens pénzügyi stabilitását biztosítani hivatott eurózóna büdzsé. Diplomaták szerint a büdzséből olyan szolidaritási eszköz kerekedne, mely az eddigi programalapon hosszú távra adott hitelek helyett, gyors és rövid lejáratú hiteleket adna az eurózóna országok gazdaságának stabilitásához.
A Európai Unió 2014 utáni 7 évének költségvetéséről kellett volna megállapodni a 27 tagállam vezetőinek egy hete. Nem sikerült. Hiányérzetünket fokozta, hogy az ilyenkor szokásos következtetések is elmaradtak, helyette egy szűkszavú közleményt kapunk csak, „Hajrá, Kovács néni!” szellemben. A fájó űrt betöltendő az Eurologus kénytelen volt a csúcs után levonni a maga következtetéseit:
A kompromisszumokat előbb megkötik, aztán foglalják írásba.
Erről elsőként a ciprusi elnökség feledkezett meg, még hetekkel a csúcs előtt, amikor különösebb egyeztetés nélkül terjesztette elő kompromisszumos javaslatát. Bizonyos értelemben egy olyan kompromisszum is eredmény, amivel a 26 másik tagállam egyike sem elégedett, de ezt igazából nem tudjuk: miután az ellenzők között Cameron brit miniszterelnöktől kezdve Merkel német kancelláron át Barroso, az Európai Bizottság és Van Rompuy, az Európai Tanács elnökéig az összes nagyágyú felsorakozott, nem sokan foglalkoztak vele érdemben.
Pénzről azok tárgyalnak, akiknek van.
Persze a fenti baklövés, vagy akár a ciprusi elnökség teljesítményéről alkotott negatív kép önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy – eltérően az eddigi csúcsoktól – az elnöki szerepet betöltő tagállam teljesen háttérbe szoruljon. Az is kellett, hogy Ciprus pont a hétéves költségvetésről szóló tárgyalások alatt kerüljön csődközelbe és kérje az Unió segítségét. De a Kohézió Barátait, vagyis a szegényebb tagállamokat összefogó blokkot is a válságot gazdasági visszaesés nélkül átvészelő Lengyelország vezette.
Pénzről tárgyaltak, de nem a pénzről volt szó.
Mielőtt teljesen őrültnek tartanak tisztelt olvasóink, egy kis matematika: a végén a hét éves költségvetésből mintegy 30 milliárd euró hiányzott a megegyezéshez. Ez az Európai Unió kb. 12 500 millárdos GDP-jének kevesebb, mint 0,03%-a. Aki szerint tényleg ekkora összegen múlik az EU 2014 és 2020 közötti éveinek költségvetése, az nyugodtan tarthat minket őrültnek.
A kompromisszum mindig a végén születik meg.
Hogy Van Rompuy elnök stábja erről a szabályról feledkezett-e meg, a tárgyalások gyors lezárásában bízott, vagy csak a nyulat akarta kiugrasztani a bokorból, talán sosem tudjuk meg. Egy biztos: a kompromisszumnak szánt megállapodás túl korán érkezett, amikor az álláspontok még nem voltak elég közel a megállapodáshoz: péntek hajnalban.
Ha a német-francia tengely nem működik, fennakadások lesznek.
A 80-as évek óta először fordult elő, hogy ilyen csúcs közös német-francia álláspont nélkül kezdődjön. Hogy Francois Hollande francia miniszterelnök fejében mi járhatott, amikor előzetesen Berlin helyett Varsóba utazott, csak találgatni tudjuk. Az agrártámogatások, ahol a két ország érdeke leginkább ütközik? A hagyományosan jó brit-lengyel kapcsolatok, vagy a kevésbé hagyományos de annál intenzívebb német-lengyel együttműködés ellensúlyozása? A francia jobboldal botránya? A francia baloldal botránya?
Ha nem tudsz megállapodni, ne erőltesd, és ne is veszekedj.
Ahogy a lengyelek fogalmaztak: annyira nyilvánvaló volt, hogy nem lesz egyezség, felesleges lett volna durvulni. Péntek délre a tárgyalóteremben már mindenki számára egyértelmű volt, hogy nem lesz megállapodás, inkább csak arról volt szó, hogyan lehetne ezt úgy eladni, hogy ne tűnjön kudarcnak. Ez sikerült is, a hírre állítólag csak néhány távol-keleti tőzsde reagált, emelkedéssel (hogy ők ott mit gondolhatnak Európáról, azt az Eurológus találgatni sem meri).
Álló hajót nem lehet lekésni.
Igen, a bennfentesek kedvéért: Jean-Claude Juncker, az Eurogroup (az eurozóna pénzügyminisztereinek tanácsa) elnökének szavaira reagálunk. Már a csúcs előtt is látható volt, ha nem is nyilvánvaló, hogy a Cameron ha akarna, sem tudna megállapodni, annyira sikerült pártja euroszkeptikus táborát feltüzelnie. Amikor megkérdezték Junckert, aggódik-e, hogy a britek lekésik a közös európai hajót, csak annyit felelt: “A britek tudnak úszni”.A csúcson azonban kiderült, hogy a többi nettó befizető hiába állt rugalmasabban a kérdéshez, a britek nem maradtak teljesen egyedül. Van Rompuy elnök vagy Merkel kancellár pedig kísérletet sem tett elszigetelésükre.
Lehet, hogy a közös hajó áll, de akkor is mindannyian ebben evezünk.
A britek iránti “megértést” és általában a meglepően kellemes hangulatot nem csak az motiválta, hogy az egymással marakodó politikusok képe tovább növelte volna az amúgy is növekvő euroszkepticizmust. A csúcs után került sor fontosabbnak talán nem, de mindenképpen sürgősebbnek tartott témákra: a görög mentőcsomag következő részletére (erről hétfőn sikerült megállapodni), és a bankunió könnyűnek legkevésbé sem ígérkező decemberi fordulójára. Az Unió tagállamai túlságosan egymásra vannak utalva ahhoz, hogy összevesszenek.
Az EUrologusnál is benn-fentesebbek három-, sőt akár négynaposra is jósolták a költségvetésnek szentelt múlt heti EU csúcsot. Az ülés azonban pénteken délután gyorsan, fájdalom-mentesen és eredménytelenül véget ért.
Az első meglepetés, hogy a szakértők és diplomaták által magabiztosan kívülállóként és elszigetelődött páriaként jellemzett Nagy-Britannia korántsem került a partvonalra. Sőt, David Cameron úgy térhet vissza a brit parlamentbe, hogy Brüsszelben csatát nyert. Ezt Angela Merkelnek köszönheti, mindjárt megírjuk, hogy miért.
A második meglepetés, hogy az uniós döntéshozatal klasszikus motorjának számító német-francia együttműködés már az első nap végére megszűnt. Francoise Hollande beszorult a költségvetési szigort pártoló ‘északiak’, illetve a bőségesebb uniós forrásokért lobbizó periféria országok közé. Egyszerre próbálta védeni saját agrártámogatásait, megőrizni a növekedésösztönzést és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós forrásokat, miközben igyekezett a költségvetési szigort pártoló északiak táborától sem eltávolodni túlzottan.
Forrásaink szerint a francia álláspontnak megfelelt volna a Herman Van Rompuy által előterjesztett 973 milliárd eurós költségvetési javaslat, amely kismértékben növelte volna az agrártámogatásokat és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós politika eszközeit. Franciaország így otthon győzelemként adhatta volna el a megállapodást, a mediterrán országok és a közép-európaiak körében pedig jó pontokat szerezhetett volna a kohéziós támogatások megnövelésével.
Ekkor azonban Angela Merkel behúzta a vészféket. A német kancellárasszony közölte, hogy a költségvetési megállapodás nem sürgős, ráérünk azt elfogadni 2013 februárjában is. Merkelt több tényező is motiválhatta e döntésében. Egyrészt a németek lehetőséget adtak David Cameronnak, hogy a brit parlamentbe visszatérve győzelemként tálalja a csúcson előterjesztett Van Rompuy-féle javaslat bukását. Cameron arra is esélyt kap, hogy jövőre új és az európai szövetségesek számára is elfogadható tárgyalási mandátummal térjen vissza Brüsszelbe. Másrészt azzal, hogy Merkel nyitva hagyta az uniós költségvetés kérdését nyomást tud gyakorolni egyrészről Franciaországra, másrészről Nagy Britanniára az ezzel párhuzamosan zajló, a bankunió létrehozásáról szóló vitában. A közvélemény előtt kevésbé ismert, jórészt technikai szabályozást jelentő bankunió pénzügyi hatása sokszorosa az uniós költségvetésének. Harmadrészt a németek jelzést küldtek Francois Hollande-nak, hogy mielőtt Franciaország az osztó szerepét szeretné játszani az európai kártyapartiban, nem ártana összerendezni saját lapjait. Merkel meggyőződését a pénzügyi elemzők is osztják, akik szerint Franciaország strukturális problémái, gyenge versenyképessége, remegő lábakon álló bankrendszere, és hatalmas államadóssága időzített bombaként ketyeg Európa közepén.
A múlt heti csúcs kudarcát ezek fényében érdemes értékelni. Az európai GNI alig 1%-át kitevő uniós költségvetésről jövő februárban, késhegyre menő küzdelmek után, az utolsó pillanatban lesz majd megállapodás, ahogy az hét éve történt. Addig azonban a büdzsé körül folyó tárgyalás az európai nagypolitika része marad és más témákban is elősegítheti a megegyezést. Az EUrologus szerint túl értékes volt ahhoz a költségvetési megállapodás, hogy most megköttessen.
Cameron üzeni huszonhat igaz európai kollégájának!
Éjjel egykor amikor a 27-ek közül egyedüliként lejött a sajtóhoz némi önpromóra Francois Hollande francia elnök, a Tanácsban felbőgtek a kalkulátorok. Az EUrologus úgy tudja, van Rompuy tanácselnök csapata keményen szivatta a nemzeti delegációkat, akiknek digitális másolat helyett csak papíron adták oda a legfrissebb számokat.
Az éjszakai szorobánozás eredményeként pirkadatra új tárgyalási pozíciók íródtak, melyekkel aztán péntek délben megindultak a valódi tárgyalások. A legfrissebb leszivárgó információmorzsák szerint jelenleg az 1000 milliárd euró alatt meghúzott költségvetési főösszegről egyeztetnek. Német diplomáciai értesüléseink szerint azonban, ha nem lesz délutánra érdemi közeledés az álláspontokban és új javaslattervezet, akkor Berlin egy későbbi csúcsra halasztaná a megállapodást abban a reményben, hogy a britek támogatását is meg lehet szerezni a közös költségvetéshez. Ebben az esetben január-februárban újabb költségvetési tárgyalások elé néznek az állam- és kormányfők.
Végül a csúcson az újságírók közt reggel óta kézről kézre járt javaslat másolata igazi ínyenceknek.
Csütörtök este 8 helyett éjfélkor került a tárgyalóasztalra a legújabb, Herman van Rompuy jegyezte költségvetési javaslat, mely az eddigiekkel megegyezően 80 milliárdos vágás mellett 972 milliárd eurós főösszeggel számol. A trükk a belső arányok finomhangolásában és egymáshoz viszonyított kiegyensúlyozásában rejlik. Merkel szerint lesz pénteken megállapodás, de megeshet hogy kell még egy csúcstalálkozó egyes kérdések tisztázására. Cameron továbbra is harcol a főösszeg további vágása mellett, miután a brit parlament alsóháza 886 milliárd alá tornászná le nem kötelező érvényű határozata szerint a bűvös számot. Hollande francia elnök az agrár pénzek miatt aggódik, de kompromisszumkereső és EU párti húrokat pengetett péntek hajnali egykor tartott rövid sajtótájékoztatóján.
Az EUrologus által látott friss dokumentum fő számai tehát a következőek:
Találkozunk pénteken déltől, amikor is végre eldől a Huszonhetek közül kinek mennyi lesz az annyi!
Nem túl sok a biztató jel a ma kezdődő csúcs előtt. A 2014-2020-as időszak költségvetése kapcsán különböző, de megegyezésre egyformán képtelen álláspontokról hallani. Ráadásul a válság miatt az európai politikusok inkább az otthoni közvéleménynek tetsző „kemény” nézeteket hangoztatnak, mint a kompromisszumhoz szükséges „puhát”.
Ha az embernek sikerül a tárgyalásokat előkészítő szakértőket akkor elcsípni, amikor éppen mentesek a szokásos kincstári optimizmustól (tippünk: a tárgyalások szünetében kávéért sorban állva), megtudhatjuk, többen már arra készülnek, nem lesz megegyezés. Eurobürokratául fogalmazva: lesz megegyezés, de maradhatnak nyitott kérdések a következő csúcsra.
Nem igazán segít a tájékozódásban a magyar EU-államtitkár legutóbbi interjúja sem, amiből nehéz megmondani, mi a propaganda, mi a kormány álláspontja, és mi az államtitkár személyes véleménye (és ez, bármilyen hihetetlen, dicséret). Ami kiszűrhető, hogy noha az Európai Bizottság „szerette volna elkerülni, hogy a nettó befizetők, és a kohéziós tábor között legyen a törésvonal, mert akkor nagyon megmerevednek a frontvonalak”, magyar kezdeményesre sikerült létrehozni a Kohézió Barátai nevű csoportot, amely egységesen és rendületlenül áll ki a mellett, hogy „a kohéziós boríték ne legyen kisebb”. Vagyis megmerevíteni a frontvonalat.
Ennek ellenére túlzás lenne egy esetleges kudarcot a magyar kormány nyakába varrni, tudjuk ezt inkább be az „önmagunk fontosságának hangsúlyozása túl fontos ahhoz, hogy magunknál kevésbé fontos emberekre bízzuk” politikai alapszabálynak. Inkább azt kérdeztük a koffeinhiánytól őszinteségi rohamot kapott európai bürokratáktól, mégis mivel érvelhetne a magyar kormányzat magasabb kohéziós támogatások mellett.
– Az a baj a Kohézió Barátaival, hogy eredményként mindig büszkén közlik, sikerült felgyorsítani a pénzek kifizetését. Sajnálatos módon a holland tulipántermesztők még nem jutottak el a gépesítettség azon fokára, hogy ne legyen a kezük ügyében lapátnyél. És ha én azt adom nekik elő eredményként, hogy a magyarok gyorsabban költik a pénzüket, akkor nagyon gyorsan vernek fejbe vele, pedig nem egy erőszakos társaság – fejti ki választókerületi problémáit Stefan Hufenaghel.
– Nem ilyen vészes a kép – vigasztal Jürgen Keinepanik. – Persze azzal nem célszerű érvelni, hogy az az igazi európai érték, ha maguk pénzt kapnak. Mostanában a német adófizetők úgy érzik, túl sok pénzt adnak az európai szolidaritás szellemében. Igaz ugyan, hogy ha önök a pénzt nem importra költik, akkor az extra keresletet jelent magyar árukra és szolgáltatásokra, ami segíti a magyar gazdaságot.
Jürgen közben megkapja kávéját, és komótosan megjegyzi:
– Sajnos a magyar kormánytól még nem láttunk számításokat arra vonatkozóan, hogy ez mégis mennyi lenne.
Még utánaszólok, hogy és mi van a multiplikátorhatással, de közben Francois Pierrecoeur érkezik mellém a sorban.
– Volt egy kutyám, azt hívták multiplikátornak – int minket csendre, miközben a kávé után nyúl. – De ha rám hallgatnak, ezt nem hozzák fel érvként, multiplikátor-hatás ugyanis minden országban van. Nálunk például a kert végében van a kutya elásva.
– Inkább azzal érvelnék, hogy a pénzt majd versenyképes iparágakba fektetik. Persze sokat segítene, ha a kormányuk tudná bizonyítani, hogy eddig is ezt tette, mert a francia kormányt a nagy európai szolidaritásra hivatkozással csak a francia szakszervezetek tudják meggyőzni. Igaz, ők általános sztrájkkal meg is bénítják az egész országot, talán ez is segít nekik ebben – teszi hozzá merengve. Tévedésből két adag tejszínt önt a kávéjába, majd távozik.
– Dirigiste – jegyzi erre meg John Watch, olyan hangsúllyal, amire csak brit konzervatív képes, ha francia szocialistát lát. – Nehogy már a kormány mondja meg, ki a versenyképes, ezt a piac dönti el. Maguk is jobban tennék, ha a piaci kudarcokat próbálnák orvosolni: a kisvállalkozások nálunk azért jutnak nehezen hitelhez, mert a bankoknak nem éri meg velük foglalkozni.
– Nálunk a nagyvállalatok sem nagyon jutnak hitelhez – vetem közbe, megkönnyebbülve, hogy a kávé körüli forgolódásban végül szóhoz jutok.
– Igen, ezt hallottam, maguknál mostanában nem akarnak hitelt adni a bankok. Végül is, ha megszűnik a hitelpiac, az is egyfajta piaci kudarc. Csak nem olyan, amire mi egy büdös kanyit is adnánk – terül el az arcán a „kend a hajadra az európai szolidaritásodat” vigyor, és faképnél hagy.
Kezdek szomorkodni, amikor Staszek Vengribratki csap a hátamra.
– Rájuk se ránts, cimbora. Mi tudjuk, mi az a posztkommunista örökség, nálunk Lengyelországban például a gazdasági válság mélypontján csak 2%-os volt a növekedés, és hidd el nekem, 2% nem egy tündérmese. De addig is, amekkora bajban vagytok, mindenképpen jól jártok; hacsak a pénzek körüli marakodás alá nem ássa a versenyképes gazdasághoz szükséges intézményrendszert.
– Ami persze Magyarországon nem fordulhat elő – teszem hozzá, egyre kevésbé vidámabban.
Az EUrologus megkérdezte Orbán Viktort Brüsszelben hogyan tervezi a büdzsének szentelt csúcs hétvégéjét: “a nagyobbik baj az, hogy fél 7-kor van a Videoton-Genk labdarúgó mérkőzés, mi meg itt éppen áldozatokat hozunk a nemzet érdekében. Annak befellegzett, az a legnagyobb baj. Nem különösebben civilizált megoldás.”
A miniszterelnök azután így folytatta:
“Na jó mire kiváncsiak…bocsánat… ahha, hogy mi volt!”
“Magyarország azt tudja mondani, hogy a pénzügyi konszolidáció befejezve az unió által is elismerten. Ugyan nem tetszik nekik a gyerek. - és most jön a dumája - a szerk. - hmmm hmmm, mert ők nem a zöld szeműt szeretik, hanem a kék szeműt, és nem a fekete hajút, hanem a szőkét, és azt szeretik, hogyha kétméteresre nő. A mi gyerekünk meg nem ilyen, hanem, amilyen minden magyar gyerek szokott lenni. Tehát nem szeretik azt a gazdasági modellt, amiben a közteherviselésben benn vannak a bankok és a multik, és amikor szükség van, akkor terítjük a közterheket, akkor ezt mind nem szeretik. De ellenére el kell ismerni, hogy a gyerek olvas, ír, jár, mozog, fut, még az is lehet, hogy végül Olimpiát nyer. Ez egy nagyon erős pozíció a mi számunkra, hogy annak a két éves munkának, pénzügyi konszolidációs munkánknak az eredménye, amit elvégeztünk, el kell ismerni. Ez a legerősebb ütőkártya a kezünkben.”
“Ez nem ‘a bajban lévő ország segítséget kér, adjatok egy kicsivel több pénzt’ pozíciója, hanem azt mondja, hogy uraim vannak európai elvek, európai szempontok. Ha mi teljesítettünk, miért nem tartja be más a megállapodást.”
“Nagyon optimista vagyok a 22-i találkozóval kapcsolatban. Nagy harc lesz. Kötszert hozok! Sebtapasz kell! Timsó jó ha lesz nálam!”
A héten felizzottak a kedélyek az novemberi EU csúcson elvileg finiséhez érkező következő hét éves uniós költségvetés vitájában. Miután a soros elnökséget adó ciprusiak legfrissebb javaslattervezete kiszivárgott, 50 milliárd eurós megszorításra téve javaslatot, megindultak a licitek. S láss csodát a euroszkepticizmust tökélyre fejlesztő briteknél ezúttal akad még héjább tagállam. Svédország ugyanis a britek által követelt 100 milliárd helyett, 150 milliárd euróval csökkentené a 2014 és 2020 közöttre tervezett 1033 milliárd eurós közös kalapot.
Az tétek növekedését (vagy csökkentésének) azonban a számoknál jobban leírja svéd EU ügyi miniszter kijelentése, aki szerint a ciprusi javaslat alapján aligha lehetséges a megállapodás a büdzsé lezárására hivatott november 22-23-i brüsszeli csúcson. Birgitta Ohlsson érvelése szerint a javaslat az ötvenes évek büdzséit idézi, mely a kutatás-fejlesztésen és a határokon átnyúló infrastruktúra fejlesztésen spórol ahelyett, hogy a mezőgazdasági támogatások elavult rendszerét reformálná meg. Másrészt a lengyelek például több gazdaságélénkítési forrást követlenek.
Jelentős viszont az elégedett hangokat hallatók csoportja is: a franciák az agrártámogatások kevéssé drasztikus vágásának, a spanyolok a kohéziós pénzek szabad felhasználásának, németek meg önmagában annak örülnek, hogy az EB javaslatához képest megindult a végösszeg megnyirbálása.
A britek viszont mai nemzeti parlamenti EU büdzsé vitájuk után lendülhetnek csak igazán bele az alkudozásba, míg a belső tanácsi előkészítő tárgyalások a csúcs elé szintén ma folytatódnak.
Az EUrologus viszont még mindig csak azt tudja mondani, hogy azt a mennyiségű feladatot és felelősség ellátását amit a tagállamok az évtizedek során az EU-ra ruháztak egyre kevésbé lehet az egész európai gazdaság GDP-jének csekély 1 százalékából megoldani. Nem tudjuk nem leírni, az Európai Unió működtetésének fenntartása aránytalanságai ellenére sokkal hatékonyabb, mint bármelyik európai közigazgatási rendszer.
Megint túl vagyunk a csúcson. Mi változott Európában attól, hogy múlt csütörtökön és pénteken az unió legnagyobbjai összedugták az összedugnivalót. Azon túl persze, hogy tojásos-gombás pitét, párolt borjút spenótágyon, és csokoládé triót ettek, s Orbán Viktor egy kisebb polgári lakás áráért érkezett a tetthelyre? Nos, az EUrologustól távol áll a veterán pénzügyi megmondókra jellemző értelmetlen fanyalgás, de a múlt heti eseményeket még mi is unalmasnak értékeljük. Ahogy azt előre megjósoltuk, érdemi döntések nem, inkább csak hosszabb távú politikai vállalások születtek. Jó pár kiskapu nyitva maradt a nagy tagállamok számára, hogy a még idén hátralevő két EU csúcson saját képükre formálják szép fokozatosan az erősödő gazdasági együttműködést. Ezért aztán nem tudjuk, hogy pontosan mikor kezdi meg működését az egységes európai bankfelügyelet, de azt már igen, hogy az Európai Központi Bank részeként fog működni, és év végéig meg kell csinálni az erről szóló jogszabályt. A bankunión Merkel azt is megígérte: tovább folytatják a gazdaságpolitika központosítását.
Azt sem tudjuk, hogy miként fog összeállni az eurózóna külön költségvetése, de szinte biztossá vált, hogy előbb-utóbb lesz ilyen. Bár azt megígérték, hogy nem a 27-es büdzsé kárára jön létre. Majd meglátjuk, az EUrologusnak vannak félelmei… Egy azonban bizonyosnak tűnik: a magyar kormány látványosan távol tartja magát az integrációs meneteléstől. A magyar álláspont az, hogy majd az utolsó pillanatban eldöntjük, csatlakozunk, vagy kimaradunk az egészből. Szerintünk ez hiba, amely jelentős kockázatokat rejt. Olyan hiba ugyanakkor, amelyet csak kormányzati szinten korrigálhatna Magyarország. Erre viszont a kabinet fokozódó szabadságharcos hevületében egyre kisebb az esély. Pedig az EUrologus szívesebben látná Magyarországot az egyre szorosabban integrálódó Nyugat-Európához húzni, mint a dél-keleti perifériával leszakadni a ki tudja hova.
Az EUrologus sokat látott gárdájának eddigi legunalmasabb csúcsának első napja lassan véget ér. A konklúzió tervezetben forrásaink szerint az egységes bankfelügyeletre vonatkozó részben egyetlen szót változtattak. De ez sem módosított azon, hogy az erre vonatkozó jogszabály-alkotásnak be kell fejeződnie év végére.
Ami Magyarországot érinti, az Európai Bizottság jogi szolgálata azt súgta nekünk, hogy megoldható az eurózónán kívüli tagállamok részvétele a felügyeletre vonatkozó törvényhozásban. Ennek lényege, hogy az EKB felügyelő bizottságában helyet kapnának a zónán kívüli országok és a gyakorlatban ez a testület hozná meg a döntéseket a felügyeletről.
Az EKB kormányzó tanácsában ugyan az uniós alapszerződés miatt továbbra sem kapnának helyet az eurózónán kívüliek. Mégis úgy tudjuk, hogy az EB szerint nem gond olyan megoldást találni, amely lehetővé teszi a felügyeleti kérdésekben csak formálisan legyen az EKB kormányzó tanácsa a végső döntéshozó.
A kötélhúzás tehát továbbra is németek és a franciák (+déli államok) között zajlik arról, hogy mikor váljon valósággá a bankok feltőkésítése. Frau Merkel persze azt szeretné, ha ez csak a 2013 őszi német választások után következzen be. A németek ezért azt szeretnék, hogy “hatékony” legyen a bankfelügyelet. Ezután már csak az a kérdés ki mit ért hatékony alatt.
Az EUrologus reméli, mindettől mindannyian kellően elálmosodtatok. Holnap folytatjuk.
Bónusz: a kormányfők családi fotója.
Gyorsan csúcsra hágott a hangulat az Európai Tanácson, legalábbis a spanyol újságírók közt, akik a képen látható felbolydulással fogadták hírhozó diplomatájukat.
Hosszúra nyúlt villáminterjú Pajszer Pál közgazdász professzorral, akivel a Tanács Justus Lipsius épületének büféjében futottunk össze, miközben az EU vezetői zárt ajtók mögött tárgyalnak Európa jövőjéről.
EUrologus: Alig néhány órája tart az EU csúcs, de sokak szerint máris gyanús ez a sok rövidítés, MFF, EMU, TSCG, CSR, SSM…
PP: Valóban, már csak az S&M nincs benne, pedig arra még igény is lenne.
EUrologus: Világos. Mit jósol, lesz megállapodás például az monetáris unióról?
PP: Ezt a vacsora alatt fogják megtárgyalni a kedves vezetők. Vagyis sok múlik azon, hogy mi kerül az asztalra. Ha például jól meghajtják őket egy langyos hallevessel, az hatással lehet a vita végkimenetelére. Ettől függetlenül én személy szerint a magyar álláspontot támogatom: vagyis az a jó, ha a monetáris unió mindegyik tagország számára nyitott.
EUrologus: Azért, hogy ne váljon az EU kétsebességessé?
PP: Én még máig nem tudom, hogy ez mit jelent, de volt egy kétsebességes Jawa Babettám, és azt még a Vaclav Klausnak se kívánnám. Szóval én inkább attól óvnám a döntéshozókat, hogy tovább szabdalják azt, ami már egyébként is olyan elegyes, mint a tudja, hogy mire gondolok. Ugye itt van ez a külön eurózóna-költségvetés ötlet, meg a bankunió, hogy akkor mi, magyarok például miként fogunk tudni beleszólni, miközben nem is vagyunk benne az ECB-be, és akkor még nem beszéltünk az EBA-féle megfontolásokról…
EUrologus: Máris elvesztettük a fonalat. Viszont kíváncsiak lennénk a véleményére a magyar kormány legújabb költségvetési korrekciójáról. Matolcsy úr szerint azért kell szigorítani és újabb a dókat bevezetni, mert Brüsszel ezt várja el.
PP: Tegnap beszéltem telefonon a Gyurival. Mondtam neki, hogy itt megint nagy röhögéseket váltott ki a szövege. Szerintem ezt mostanra már senki nem hiszi el. Az EU semmilyen újabb adó bevezetését nem kérte és nem is kérhet ilyet a magyar kormánytól, de még a szlováktól se, ha értik mire célzok. Sajnos Gyuri nem állt meg akkor, amikor még lehetett volna, pedig sokan szóltunk neki, Olli is, én is. Most meg az van, hogy tovább kell pumpolni a népet, főleg így, hogy a fűtésszezon Auróra cirkálója rövidesen beledörrent a hideg magyar éjszakába, ha megbocsátanak a költői hasonlatért.
EUrologus: Kettős beszéd?
PP: Már megint babettázik. Látja, maguk is legalább annyira fixáltak, mint a Gyuri. Én inkább a bankadó miatt aggódnék, nézzék csak meg hova jutottak a görögök, vagy korábban az olaszok is, csak hogy a klasszikusokat idézzem.
EUrologus: Ők is hasonló módszerekkel sanyargatták a bankjaikat, akik aztán nem tudtak eleget hitelezni a vállalkozásoknak, aki emiatt nem tudtak versenyképesek maradni, növekedni és munkahelyeket teremteni és emiatt tönkrement a gazdaság és végeredményben az ország is?
PP: Maradjunk annyiban, hogy a rossz gazdaságpolitikát nem lenne szabad az unió nyakába varrni. Egyrészt mert nem szép dolog hazudni a választóknak, másrészt pedig mert ezzel a rossz gazdaságpolitika nem fog megjavulni. Csak abban bízhatunk, hogy ezt a magyar kormány is mihamarabb felismeri. Amióta tudom, hogy Morvai Krisztina megtalálta a szerelmet, vallom, hogy nincs reménytelen ügy.
(Az interjú csak nyomokban tartalmaz valóságelemeket.)
Gyorsan csúcsra hágott a hangulat az Európai Tanácson, legalábbis a spanyol újságírók közt, akik a képen látható felbolydulással fogadták hírhozó diplomatájukat.
Fontos közbülső csúcs lesz a ma kezdődő Európai Tanács - mondják Brüsszelben az EUrológusnak azok, akik tudják miről beszélnek. Ez azt is mutatja, hogy a téteknél már csak a várakozások nagyobbak, így borítékolható a szokásos csúcs utáni csalódás (cs.u.cs.). Konkrét döntésből nem sok várható, de már az is komoly eredmény, ha a politikai irányvonalakban közös nevezőre jut a 27 vezető.
Az alaptéma megint az EU mélyebb gazdasági együttműködése. A vezetők asztalára Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnökének nevével fémjelzett jelentést készítik be, a vita e körül forog. HVR terve az unió gazdasági integrációjának még szorosabbá szövéséről szól. Ehhez négy építőkockát vázolt fel júniusban: pénzügyit, költségvetésit, gazdaságpolitikai integrációsat és az ehhez illeszkedő demokratikus kontrollt. Azóta megszondáztatta az elképzeléseket a tagállamoknál és kiderült, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Az országok össze-vissza játszanak a kockákkal, farigcsálják őket, meg kicserélik kisgolyóra, ami sehogy sem illik a képbe.
Pedig Van Rompuy építménye tág teret enged a továbbgondolásnak. Egyrészt felsejlik benne az úgynevezett “fiskális kapacitás”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt senki nem tudja, csak annyi bizonyos, hogy egy újabb kódnév több pénzre. Állítólag a franciák ihlették a dolgot. A sajtó az “eurózóna költségvetéseként” utal rá, de valójában - azon kívül, hogy az eurózóna tagjainak rendelkezésére állna. Van Rompuy szerint az aszimmetrikus sokkok kiigazítására kell - erről sem lehet tudni, hogy pontosan mit jelent, de azt rebesgetik, hogy ezen a tagállami strukturális reformok finanszírozását kell érteni. A tanácselnök ugyan mindenhova beleírta a jelentésbe, hogy ennek az új eszköznek semmi köze az unió hétéves pénzügyi keretéhez, többek között Magyarország is attól tart, hogy a téma bekavar a büdzsé tárgyalásokba, amiket novemberben kellene lezárni.
Izgalmas kérdés az is, hogy a jelentés felveti, az országspecifikus ajánlásokat, amelyeket a gazdaságpolitikákat összehangoló európai szemeszter keretében javasol a tanács a tagállamoknak, szerződéses formába kéne önteni. Mert így gyorsabban és hatékonyabban számon kérhetőek. Ez persze német ötlet. Bár az uniós alapokmány kitételei miatt “önkéntes” szerződésekről lenne szó, de kötelező erejét jól érzékeltette egy diplomata, aki szerint “az országspecifikus-ajánlás lesz a Bibliánk!”
Többszintes Európa?
A HVR-jelentés kincstárjegyek tekintetében felveti az adósságok minimális közösségivé tételét, de szerda este úgy tűnt, Berlin még ezt a szolid utalást is kinyírja. A németek nem véletlenül attól rettegnek, hogy a nagy és jól csengő européer szólamok mögött mindenki igazából a pénzükre utazik. Ezt támasztja alá az is, hogy például a bankunió keretében felálló európai bankbetétgaranciával kapcsolatban többen azt szerették volna - például a franciák -, hogy jöjjön létre egy európai szintű alap, amibe persze majd ők csak minimálisan raknak bele, de ha baj van, akkor majd a többiek (értsd Németország) perkálnak. Egy uniós diplomata egyenesen alpárinak nevezte a különböző mechanizmusokról szóló vitát (mindenki a pénzre utazik, nem az EU építésére), és felidézett egy sztorit, mely szerint David Cameron brit kormányfő valamelyik csúcson kerek-perec kimondta azt, ami körül mindenki csak toporgott: “Szóval azt akarjátok, hogy Angela egyszerűen adja oda a bankkártyáját, és még a PIN-kódot is adja meg, jól értem?”
S ha már szóba került: bankunió. Erről sem lesz döntés. Az Európai Bizottság szeptemberi javaslatával rengeteg gondja van az eurózónán kívüli tagállamoknak, mintha elfelejtkeztek volna róluk a tervezet megírása közben… Az övezeten kívüli államok egyrészt szeretnének legalább az Európai Központi Bank (az egységes bankfelügyeletért felelős szerv lenne) felügyelőbizottságába bekerülni, és hozzászólni, ha őket is érintő döntés előkészítése zajlik. A másik fő gond: az európai mentőalap elvileg újratőkésítheti a bankokat, amely komoly versenyelőnyt jelentene az eurózónán kívüli bankoknak, melyeknek ez a forrás nem áll rendelkezésére. Az övezeten kívüliek egyelőre azt szeretnék, hogy az Európai Tanács mondja ki, gond van, meg kell oldani. Elvileg a hatékony bankfelügyeletnek az év végéig be kéne indulnia - ez körülbelül lehetetlen.
Ráadásul az EKB kapacitásával kapcsolatban komoly kérdések merülnek fel. Egyrészt, vajon bölcs dolog minden feladatot a frankfurti szervezet nyakába varrni? 1600 szakértő kéne csak a rendszerszintű bankok felügyeletére, miközben a tagállamok folyamatosan az EU bürokrácia létszámának csökkentéséért sírnak. Ráadásul az EKB szakemberei jegybankokra koncentrálnak, míg az új feladatkörhöz kereskedelmi bankokkal foglalkozó szakértőkre lenne szükség. Mindezek tetejébe ha az EKB felügyelete alatt valami gáz lesz bármelyik bankkal - ami, tekintve, hogy a jelenlegi javaslat szerint 6000 bank felett kéne bábáskodni, elkerülhetetlen - akkor az az EKB, mint központi bank hitelességét is kikezdheti.
Nem kevés feladat egy szolid vacsorához, meg egy éjszakai szeánszhoz: az uniós vezetők várhatóan ismét hajnalig tárgyalnak csütörtökön, hogy péntekre már csak olyan “könnyed” témák maradjanak, mint Kína, vagy Szíria.
Az EUrológus végig ott lesz.
Huszonkilenc fotel, egy asztal, Barrroso, van Rompuy és a kormányfők - mindenki más kizárva… Csütörtökön és pénteken megint összeülnek Európa fejesei. Odakint a Schuman téren lassan megszokottá válik a közlekedési káosz, miközben a Justus Lipsius épületben felpörögnek az EU csúcsszintű politikai rotorjai. Az EUrologus pedig vidáman lubickol az uniós körökben terjedő pletykák tengerében, és igyekszik emberi fogyasztásra alkalmas módon beszámolni az eseményekről.
A csúcs elsőszámú célja a bankunió néven emlegetett csomag elfogadása, amely egységes európai bankfelügyeletet, betétgarancia alapot és bankszanálási tervet eredményezne. A németek azt szeretnék, ha az Európai Központi Bank látná el az EU-s szuperfelügyelet szerepét, de arra nincs ötletük, hogy az EKB miként működhetne egyszerre független jegybankként, és az európai bankrendszer vasszigorú bírájaként. A britek a tavaly létrehozott, londoni székhelyű Európai Bankfelügyeletre bíznák a melót, de a közös valutát elutasító és erősen euroszkeptikus ország javaslatát a szánalmas próbálkozásoknak kijáró félmosollyal söpörték le az asztalról. A déliek (főként a spanyolok és az olaszok) csak akkor támogatják az egész ötletet, ha az ő pénzintézeteik közvetlenül meríthetnek az október elején felállított Európai Stabilitási Mechanizmus 500 milliárdos mézes bödönjéből. A németek, a finnek és a hollandok közölték, hogy ha valamit, akkor ezt aztán nem, legalábbis amíg a déliek nem állítanak fel normális nemzeti betétbiztosítási alapokat (nálunk ’93 óta van). A célról (bankunió) tehát egyetértés van a tagállamok között, de az odavezető út kanyarjaiban páran könnyen kisodródhatnak. Például a nem-eurózóna tagok, akik Nagy-Britannia lelkes támogatása mellett távolodnak a mag-Európától (ebben a kupacban vagyunk mi is, valahol legalul). Persze ha már az euróövezet ilyen szépen előrehaladt a gazdasági egységesülés útján, miért ne lehetne neki saját költségvetése? Ebből lehetne finanszírozni a zónán belüli országok munkaerő-piaci, és szociális reformjait, vagy ez a költségvetés szolgálhatna biztosítékul a közösen kibocsátott eurókötvények fedezetéül. De mi lesz vajon az EU-27-ek/28-ak költségvetésével akkor, ha az összes nettó befizető ország átigazol a másik ligába? Drukkoljunk, hogy nem így lesz, de a korábban fantáziátlansággal vádolt európai politikusok mostanában nem szűkölködnek a kreatív ötletekben.
És ez még csak a kezdet. Az EU 2014-2020 közötti büdzséje a hivatalos napirendről kiszorult, így a pénzügyi alkudozás a közös étkezések nyugalmát zavarhatja meg. Hamarosan azt is megmondjuk, hogy miért. A hét végén pedig Túl a csúcson rovatunkban elemezzük, hogy jóslataink mennyiben váltak valóra.
