Floridában is egy hajó tartotta fel a forgalmat

közlekedés
2021 március 27., 06:33

A Szuezi-csatornán kialakult torlódás után a héten másodszor okozott komolyabb közlekedési fennforgást egy hajó, csakhogy ezúttal egy autóúton. Csütörtök éjjel Floridában zuhant egy autóútra a 11,5 méter hosszú hajó, és a hatóságoknak több mint három órájába tellett, mire sikerült elvinniük onnan.

A New York Times által idézett hatósági beszámolók szerint a hajó nem magától jutott el odáig, egy utánfutón szállították, de az azt húzó autó sofőrje elveszítette az irányítást a járműve felett, és ennek következtében a hajó lecsúszott az utánfutóról.

Emberi nem sérülés nem történt, a hajó viszont zuhanás közben többször is bukfencezett. A mentést az nehezítette, hogy keríteni kellett egy darus kocsit, ami képes volt ekkora testet is megmozdítani.

Ennél jóval lassabban zajlik a Szuezi-csatornában megrekedt Ever Given gigateherhajó kiszabadítása: a hajó kedden futott zátonyra, eltorlaszolva így a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útját, és szakértők szerint minimum még napokig, de akár hetekig is eltarthat, mire sikerül elmozdítani onnan.

A fennakadt teherhajó miatt hajódugó alakult ki a Vörös-tengeren, és komoly késések várhatóak a nemzetközi kereskedelemben is.