Rendeletbe írta a kormány, hogy április 19-én nyitnak az óvodák és az iskolák

járvány
2021 március 27., 16:19

Gulyás Gergely miniszter pénteken még úgy fogalmazott, „a jelenlegi tervek szerint” április 19-étől járhatnak újra a gyerekek óvodába és iskolába. Ezt végül kormányrendeletbe is rögzítették, ami szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

Rendeletet adtak ki a korlátozások feloldásának első üteméről is, amit szintén bejelentettek korábban. E szerint, ha már 2,5 millió ember megkapta legalább a koronavírus elleni vakcina első adagját, este 10-re tolják a kijárási tilalom kezdetét, fél 10-ig lehetnek majd nyitva a boltok, újra működhetnek a márciusban bezárt szolgáltatások.

photo_camera Fotó: MTI Fotószerkesztõség/Nyikos Péter/MTI/MTVA

A tíz négyzetméteres vagy kisebb vásárlótérrel rendelkező üzletekben egyszere csak egy vásárló tartózkodhat majd, a nagyobbakba pedig tíz négyzetméterenként csak egy vevőt szabad beengedni.

A boltok kötelesek lesznek kiírni a bejáratra, hogy egyszerre hány embert tudnak fogadni, és az üzemeltető dolga betartatni a szabályt. Gondoskodnia kell arról is, hogy az odakint várakozók tartsák a másfél méteres távolságot, és legyen bent kézfertőtlenítő.

A 14 évnél fiatalabbakat, a 65 éven felüli vásárlók és a fogyatékossággal élő emberek segítőit nem kell figyelembe venni.

Mikorra olthatunk be 2,5 millió embert?

A jelenlegi oltási tempón alapuló előrejelzésünk szerint április első felében reális a 25 százalékos átoltottság elérése. Hivatalosan most április 8-ig vannak érvényben a korlátozások.

link Forrás