Az SZTE rektora vizsgálatot rendelt el Gulyás László rasszista és szexista kijelentései miatt

oktatás
2021 április 08., 15:22

„A Gulyás Lászlónak tulajdonított kijelentések ellentétesek a Szegedi Tudományegyetem értékrendjével. Az ügyben a rektor vizsgálatot rendelt el, annak lezárultáig az egyetem bővebb tájékoztatással nem tud szolgálni.”

Ezt a közleményt adta ki az SZTE, miután kiderült, hogy a márciusban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Gulyás László történész az előadásain rasszista és szexista megjegyzéseket tett, és emiatt négy hallgató is panaszt tett.

photo_camera Fotó: M5/Youtube

Gulyás állítólag olyanokat mondott, hogy: „Afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak.”, illetve „rendkívül csúnya niggerek”-ről is beszélt, de azt is mondta, hogy: „Jó lenne már nem csak XY srác képét látni, bekapcsolhatnák a hölgyek a kamerát, legalább lenne mit néznem”, „a kreol hallgatólány visszajöhetne”.

Miután bepanaszolták, az oktató felháborodott levélben írta azt a hallgatóknak, hogy: „Az egyetemi autonómia leszögezi, hogy az oktatónak a tanítás során alapvető joga a saját értékrendjének megfelelően tanítani. Nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktatóként visszautasítom, hogy bármely hallgató megkérdőjelezze értékrendemet. A hallgatónak nem kötelező Velem egyetérteni!”