Orvhalászok miatt halhatnak ki a Duna tokhalfajai

A Természetvédelmi Világalap (WWF) friss jelentése szerint orvhalászat sodorja a kihalás szélére a Duna tokhalfajait.

A hat tokhalféléből kettő már kihalt, négy súlyosan veszélyeztetett. Az elmúlt öt évben a természetvédők 214 orvhorgászati esetet dokumentáltak a Duna alsó szakaszán és a Fekete-tengeren. A WWF-jelenés alapján minden harmadik tokhaltermék illegális kereskedelemből származik.

A dinoszauruszokkal egyidőben kialakult tokhalfélék utolsó európai menedékének számít a Duna alsó szakasza.

„A tokhalkaviár csillagászati ára hajtja a világ legveszélyeztetettebb fajcsoportjának illegális halászatát. Ha nem parancsolunk megálljt a profitéhségnek, a tokhalfélék a múzeumokban végzik” – közölte Jutta Jahrl, a WWF osztrák tokhalszakértője.

A feltáratlan esetek száma jelentősen meghaladhatja a dokumentált 214-et. Ugyanebben az időszakban egyedül Bulgáriában tokhalfélék illegális kifogásához használt 594 horgászdamilt koboztak el, az összhosszúságuk 23,5 kilométer volt.

A tokhalak élőhelye szempontjából Európa négy legfontosabb országában (Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és Ukrajnában) a WWF által végzett piacelemzés azt az eredményt hozta, hogy a tokhaltermékek egyharmada illegális forrásból kerül piacra.

A négy ország mintáinak 19 százaléka vadon élő tokhalaktól származott. További 12 százalék nem felelt meg a nemzetközi kereskedelmi rendelkezéseknek. „Ez az első vizsgálat, ahol a tokhalmintákon DNS- és izotópelemzést is végeztünk, hogy az illegális kereskedelem méretét felmérjük” – magyarázta Arne Ludwig, a német Leibnitz Zoológiai Kutatóintézet tudósa, aki az elemzést végezte. A mintavétel a teljes kereskedelmi láncot felölelte: éttermeket, boltokat, piacokat és online eladásokat is vizsgáltak.

A tokhalfélék a világ legveszélyeztetettebb fajcsoportjának számítanak. Egyes egyedek akár több mint 100 évig is élhetnek, több mint 7 méteresre nőhetnek, súlyuk meghaladhatja az egy tonnát.

Horgász az alacsony vízállású Duna partján, a Hajógyári-sziget mellett 2019. október 2-án.Illusztráció: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Európában a tokhalfélék leginkább a Duna alsó szakaszán, a fekete-tengeri torkolatig fordulnak elő. Korábban a kontinens sok folyójában éltek, a Duna felsőbb szakaszán is. A vadon élő egyedek kifogása a legtöbb országban szigorúan tiltott, nagy összegű bírsággal sújtják, ennek ellenére a jelentős kereslet miatt óriási problémát okoz a tokhalfélék orvhalászata. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.