Még mindig nem fizették ki a melóst, aki aprócska markolójával próbálta kiszabadítani az Ever Givent

Abdulah Abdulgavad aprócska markolója a gigantikus konténerszállító orránál.Fotó: Sputnik via AFP

A Szuezi-csatornában rekedt gigantikus konténerszállító hajó, az Ever Given története napokra megragadta a világjárványba belefáradt világközvélemény figyelmét. Az önmagában is lebilincselő történet leginkább magával ragadó szereplője a gigantikus, négy focipályányi teherhajó mellett nevetségesen kicsinek tűnő markoló volt, mely látszólag sziszifuszi harcot vívott a hajó kiszabadításáért. Önmagában ez az egy kép rengeteg asszociációra adott okot, sokan tudtak azonosulni a világjárvány közepette, otthonukba zárkózva küzdelmének hiábavalóságával.

Hiábavalóan vagy sem, a markoló kezelője, a 28 éves Abdulah Abdulgavad minden bizonnyal a világ éppen legszorgalmasabban dolgozó embere volt azokban a napokban. Öt napon át dolgozott napi 21 órában, gyakorlatilag alvás nélkül. Abdulgavadot egyből az Ever Given elakadása után, még március 23-án riasztották a főnökei azzal, hogy "azonnal" szükség van a munkájára. A feladata az volt, hogy földnyelvet építsen, amin át meg lehet közelíteni az elakadt hajót. Ez elég nagy és veszélyes kihívás volt. "Az van, hogy végig rettegtem, hogy a hajó megbillenhet. Mert ha arra fele borul, ahol én vagyok, akkor viszlát nekem, és viszlát a markolómnak. Láttad, hogy mekkora a hajó, és láttad, hogy mekkora a markolóm. Rettenetes volt" - mesélte a Business Insidernek.

Munkája második napján kezdtek terjedni a mémek a markolójáról. Abdulgavadot a gúnyolódás csak még jobban feltüzelte. "Úgy voltam vele, hogy ha gúnyt űznek belőlem, akkor csak azért is megmutatom, hogy meg tudom csinálni. Nekem az egész nem volt annyira vicces, mert nem tudtuk, hogy sikerül-e kiszabadítani a hajót, én meg ott voltam a szitu közepén" - mesélte.

Az Ever Givent végül március 29-én szabadították ki, addigra Abdulgavad és kollégái már "félholtak" voltak a fáradtságtól. "De bármilyen kimerültek is voltunk, amikor a hajó végre kiszabadult, minden fáradtságunk elpárolgott, akkora volt a sikerélmény" - mesélte.

Egyelőre ezzel a sikerélménnyel kell beérnie. Hiába dolgozott öt napon át napi 21 órát, nemhogy a túlórapénzét nem fizették ki, még csak meg se köszönték a munkáját. Abdulgavad támogatására ezért már adománygyűjtés is indult. (Via Stuff.co.nz)