Adókönnyítésekkel és fizetési kedvezményekkel segítené a cégeket a Versenyképességi Tanács

gazdaság
2021 április 19., 14:39

A turizmus és vendéglátás újraindítását segítve a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítását, adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a kormány által létrehozott versenyképességi tanács - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács hétfői ülését követően a közösségi oldalán.

A pénzügyminiszter szerint a tanács konkrét javaslatokat készített elő a kormány számára. Közlése szerint a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítása 10 milliárd forintot hagyhat a cégeknél. Javaslatot tettek a Szép-kártya juttatás munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mentességének meghosszabbítására, ami szintén 10 milliárdot hagyhatna a magánszektorban. Javasolják még a reprezentáció és üzleti ajándék szochójának év végéig tartó felfüggesztését, amely körülbelül 15-20 milliárd forintos segítséget jelenthet majd a vállalkozói szektornak.

A nehéz helyzetbe került vállalkozókat többek között adófizetési kedvezményekkel segítené a tanács. Varga példaként említette a pótlékmentes fizetési halasztást. Javasolják a kis és középvállalkozások gyorsabb áfa-visszatérítésének fenntartását az év végéig, ahogyan a negatív adóalappal rendelkező energiaellátók jövedelemadó-alapjának csökkentésére is javaslatot tesznek.

Varga Mihály szerint a munkahelyteremtést segítheti a tanácsnak az a javaslata, miszerint a szocho-kedvezmény a jelenlegi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is igényelhető lenne. Ez 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban a miniszter szerint.

Varga videoüzenete szerint a tanács tagjaival egyetértettek abban, hogy amennyiben a magyar átoltottság továbbra is sikeresen emelkedik, a válság alatt felpörgetett beruházásoknak köszönhetően az év második negyedévében már kétszámjegyű lehet a magyar gazdaság növekedése. (MTI)