Hatósági eljárás indult a ZTE–Budafok meccs ügyében, amin véletlenül lebuktatták a szurkolókat

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában, a Zalaegerszeg és a Budafok keddi, zárt kapuk mögött megtartott meccsén véletlenül kiderült, hogy mégis voltak szurkolók, legalábbis az M4 közvetítése közben lehetett hallani, ahogy a vezérlőből azt mondta valaki: A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még, hogy ne büntessék meg őket, kösz. Az ügyben a Népszava megkereste a rendőrséget és a zalaegerszegi klubot, utóbbi azt válaszolta, hogy a ZTE Arénában nem voltak szurkolók, és „az említett közvetítés során elhangzott mondat minden bizonnyal azokra vonatkozott, akik a kerítésen kívülről buzdították a csapatot, de ők nem léptek be a stadion területére”.

Mivel a drukkerek a stadionon kívül voltak, sem a klubot, sem az MLSZ-t nem terheli felelősség. A rendőrség viszont eljárást indított a gyülekezési tilalom megszegése miatt: „A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon közigazgatási hatósági eljárás van folyamatban, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezésekkel összefüggésben.”