Három hónap után szabadult egy kínai realityből egy orosz férfi, aki véletlenül került a műsorba

ÉLET
2021 április 27., 05:59

A 27 éves Vlagyiszlav Ivanovot most vasárnap szavazták ki a Produce Camp 2021 című kínai, fiúegyüttes-tematikájú valóságshow-ból, amibe elmondása szerint véletlenül válogatták be.

Az orosz férfi folyékonyan beszél mandarinul, a stábhoz pedig nyelvtanárként csatlakozott, de külseje miatt a rendező felajánlotta neki, hogy versenyzőként is szerepelhetne a műsorban. „Azt kérdezték, nem szeretnék-e kipróbálni egy teljesen új életet” – mondta Ivanov, aki aztán azonnal megbánta döntését, azonban nem tudott kilépni a szerződése miatt.

Az sem segített rajta, hogy a műsorban nulla beleéléssel és lelkesedéssel énekelt és rappelt, illetve hogy gyakorlatilag könyörgött a közönségnek, hogy szavazzák ki, mert a közönség mindezek ellenére is bent tartotta a műsorban majdnem három hónapig.

A műsor eredetije Dél-Koreából származik, ahol az énekeseket egy trópusi szigeten, telefonjaik nélkül, mindenkitől elzárva tartják és versenyeztetik, hogy a végén együttest rakjanak össze a döntősökből. Aki időközben megunná a dolgot és lelépne, annak a szerződése szerint kemény bírságot kellene fizetnie.

Ivanov a hétvégi kiesése után boldogan posztolta a Weibóra, hogy „végre megszabadult a munkától”.

(The Straits Times)