Bill és Melinda Gates 27 év után válnak

ÉLET
2021 május 04., 04:22

Bill Gates Twitteren jelentette be hétfőn, hogy feleségével válnak. Közleményükben azt írják, kapcsolatukon sokat dolgoztak, de végül a válás mellett döntöttek. „Az elmúlt 27 év alatt felneveltünk három csodálatos gyereket, és felépítettünk egy olyan alapítványt, ami a világ minden táján működik, hogy mindenki egészséges és produktív életet élhessen” – írják, majd úgy fogalmaznak, hogy bár párként a továbbiakban már nem tudnak együttműködni, a közös munkát alapítványukban folytatják.

link Forrás

Bill Gates sokáig a világ leggazdagabb embere volt – most már csak a negyedik helyen áll –, vagyonát gyakorlatilag a Microsoftnak köszönheti, amit 2020 tavaszán hagyott ott végleg, hogy teljes egészében a jótékonykodásra koncentráljon.

A Forbes szerint Bill Gatesnek több mint 130 milliárd dolláros vagyona van. Hogy ezt mennyiben érinti a válás, azt egyelőre nem tudni.

Bill Gates és Melinda French Gates 201. szeptember 26-án.
photo_camera Bill és Melinda Gates 2018 szeptemberében, New Yorkban Fotó: Ludovic Marin/AFP

1987-ben ismerkedtek meg, amikor Melinda Gates a Microsoftnál kezdett dolgozni. 1994-ben házasodtak össze, három gyerekük született, 2000-ben hozták létre a Bill és Melinda Gates alapítványt.