A NER kedvelt „biztonságpolitikai szakértője” szerint rengeteg az áruló a kormányoldalon

el gondolkodtató
2021 május 05., 11:25

A CÖF műsorának vendége volt a CÖF műsorainak gyakori vendége, Földi László „biztonságpolitikai szakértő”, a kommunista III/I-es főcsoportfőnökség egykori munkatársa, hosszú évek óta meggyőződéses fideszes elemző, aki leginkább arról ismert, hogy annyira meredek összeesküvés-elméleteket tud előadni, hogy azzal még az MTVA-ból is ki tud lógni.

A műsorból felkerült egy rövid részlet a CÖF oldalára is, melyen Földi arról beszél, hogy ő bizony a kormányoldalon, akár funkcióban, beosztásban lévőknél is rengeteg árulót lát.

link Forrás

Az egykori kommunista titkosszolgálati munkatárs szerint képtelenség ugyanis elhinni, hogy pusztán butaságok vagy véletlenszerűségek miatt születnek vagy nem születnek meg kormányzati döntések. Földi egy példát is említett: az SZFE-nél szerinte ilyen tudatos árulás lehetett az a döntés, hogy nem pakolták ki az egyetemfoglaló diákokat, ellenben az ellenük tüntetőket igazoltatták. „Innentől kezdve nagyon nagy a baj” – mondja Földi, aki azt állítja, tudná még sorolni azokat a hibákat, vagy ami még rosszabb, szándékos üzeneteket, melyek aláássák a kormány stabilitásába vetett hitet.

A Szerencsejáték zrt. támogatásával megvalósult beszélgetés során az is kiderül, hogy a Fidesz a háttérhatalom ellenállása miatt nem tudja felszalámizni az ellenzéket:

link Forrás

Tudatos árulással ritkán szokták megvádolni a kormány környezetének tagjait, de Földinek nem ez volt az első meghökkentőbb megszólalása. Csak a nálunk szemlézett nyilatkozatait nézve egyre inkább úgy tűnik, hogy mára ő lett a fideszes szakértői-értelmiségi holdudvar 'expanding brain' mémgenerátora:

Persze lehet, hogy végig neki volt igaza. Mint a CÖF posztja alatt az egyik kommentelő megjegyezte:

„Lényeg látás!”