Egy közvéleménykutatás szerint a magyarok 33 százaléka gondolja azt, hogy Magyarország demokratikus

Egy közvélemény-kutatás szerint Magyarországon az emberek mindössze 33 százaléka elégedett a demokrácia szintjével, írja a Guardian.

A Demokráciák Szövetsége Alapítvány megbízásából készült felmérés 53 ország és nagyjából 50 ezer válaszadó bevonásával a demokrácia megítéléséről. A közvélemény-kutatás rámutatott arra, hogy a demokrácia támogatottsága továbbra is magas, annak ellenére, hogy a demokratikus országok állampolgárai kevésbé értékelik jónak kormányaik járványkezelését, mint a kevésbé demokratikus országokban élők.

2020 tavaszán az emberek mind a demokratikusabb, mind a kevésbé demokratikus országokban egyaránt elégedettek voltak kormányuk járványkezelésével (70%), azonban egy évvel később február és április között már kevésbé voltak elégedettek a megkérdezettek. A kevésbé demokratikus országokban már csak 65 százalékon volt az elégedettség, míg a demokratikus országokban mindössze 51 százalék. Európában ez az arány 45 százalék, Ázsiában pedig 76 százalék.

A válaszadók 44 százaléka amiatt aggódott, hogy az Egyesült Államok fenyegeti az országa demokráciáját, míg a kínai fenyegetettségtől 38 százalékuk félt, az orosz befolyástól pedig mindössze 28 százalék. 

A válaszadók 81 százaléka mondta azt, hogy fontos számukra a demokrácia, de mindössze 53 százalékuk vélekedett úgy, hogy működik is a demokrácia az adott országban. A megkérdezettek 48 százaléka gondolja úgy, hogy a nagy techcégek veszélyt jelentenek a demokráciára.

Norvégiában, Svájcban és Svédországban a válaszadók elégedettek az országuk demokratikusságával, de a kínaiak is 71 százalékban vélekedtek úgy, hogy megfelelő a demokrácia szintje az országban. Oroszországban azonban csak az emberek 33 százaléka gondolja így.

Magyarországon a megkérdezettek mintegy 33 százaléka gondolja azt, hogy Magyarország egy demokratikus állam, ezzel az eredménnyel pedig Nigériával, Iránnal, Lengyelországgal és Venezuelával vagyunk egy szinten. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.