Egy a tábor, egy a zászló, szabadlábon Bige László

május 6., csütörtök 12:38

Bige László 2021. április 28-tól a Nyíregyházi Törvényszék jogerős döntése alapján semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll - írja a Nitrogénművek közleménye. A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. március 24-én szüntette meg a milliárdos házi őrizetét, de az elsőfokú határozat ellen kétszer is fellebbezést nyújtott be az ügyészség, ezért csak április végén szűnt meg a házi őrizet.

A közlemény szerint

„A Nitrogénművek Zrt. továbbra is teljes mértékben megbízik az igazságszolgáltatás döntéseiben, és minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben. A döntés eredményeként, Bige László semmilyen tekintetben nincs korlátozva abban, hogy kiemelkedő üzleti tevékenységét a továbbiakban eredményesen folytathassa.”

A műtrágyagyártással foglalkozó milliárdossal szemben az utóbbi években több eljárás is indult, 2021 elején egy vesztegetési és hűtlen kezelési üggyel összefüggésben rendelték el bűnügyi felügyeletét. Ezeket az eljárásokat Bige egy ellene indult kampány részeként értelmezte, amely mögött Csányi Sándor OTP-vezért sejti.

Legutóbb azért került a hírekbe, mert saját költségén nagy mintás közvélemény kutatást rendelt meg az ellenzék választási esélyeiről. Március végén hosszú interjút adott a Partizánnak, abban többek közt arról is beszélt, hogy támogatnia kellett a Fradit, amikor el akart valamit érni Orbán Viktornál. (24.hu)