Rogán Cecília békásmegyeri panelban élő üzleti partnere milliárdos lett

POLITIKA
2021 május 11., 05:47

"A Covid–19 koronavírus-világjárvány okozta helyzet a Magno Studio Kft. gazdálkodására is hatást gyakorol, de az a gazdálkodás folytatásával kapcsolatban lényeges ismert bizonytalanságot nem jelent" - írta a 2020-as évről szóló beszámolójában a Magno Studio Kft. Ez elég visszafogott jellemzése a cég tavalyi teljesítményének, amely 2019-ben 170 millió forint nyereséget termelt, 2020-ban viszont a koronavírus-járvány és az azt kísérő gazdasági válság közepette 1,142 milliárdra tudta növelni azt.

A cég, aminek a tulajdonosa egy békásmegyeri panellakásba van bejelentve, évek óta rendszeresen részesül a kormány propagandaköltéseiből: az Átlátszó korábbi cikke alapján a Stop Soros kampányból majdnem 700 millió forintot kaptak, a 2018-as választás előtt pedig csaknem 4 milliárd forintot.

A mindössze négy főt foglalkoztató cégről annyit sikerült kideríteni, hogy egy bizonyos Horváth László a tulajdonosa, ő lakik a hivatalos adatok szerint egy békásmegyeri panelban. Hogy hogyan kapcsolódik a NER-hez, az csak véletlenül derült ki. A HVG a Rogán Cecíliához, a propagandapénzekről rendelkező Rogán Antal miniszter exnejéhez köthető fitneszrendezvények állami szponzorációjáról érdeklődött az MVM-nél, az állami energiacégtől kapott szerződésekből derült ki, hogy a rendezvényekre szánt szponzorpénzt szervezőként a Magno Stúdio Kft. kapta.

Arról, hogy miért kapott állami megbízásokat a Magno Studio, Rogánt már 2019-ben is kérdezték, de a miniszter azzal hárította el a választ, hogy a magyar kormány összes kampányát egy ügynökség szervezi, amely szabadon választhatja meg, milyen alvállalkozókkal dolgozik. Hogy az miért a Magno Studiót választotta, azóta se derült ki. A cég szárnyalása mindenesetre töretlen. A 2016-ban még 2,5 milliárdos árbevétel mellett 30 millió forint nyereséget termelő cég bevételei 2020-ra 16,5 milliárd forintra, nyeresége pedig 1,142 milliárd forintra nőtt. Ez utóbbit a cégtulajdonos Horváth gyakorlatilag egy összegben kivette osztalékként. (Via HVG)