Egy kínai megyében a takarékosság nevében betiltották a szülinapi bulikat

május 13., csütörtök 12:52

Egy délnyugat-kínai megye betiltotta a születésnapi partikat és más ünnepségeket a takarékoskodás nevében ettől a hónaptól kezdve. A szabályozás nem minden lakosra vonatkozik, csak a kommunista párttagokra, köztisztviselőkre és a falusi szervezetek vezetőire.

A szabályozás nem csak a születésnapi bulikat, házavatókat tiltja be, de az esküvőket és a temetéseket is leszabályozza:

  • nem lehet 200 jüannál nagyobb összeget ajándékozni esküvőkön és temetéseken,
  • az esküvők tervezett költségeit és vendéglistáját is előre le kell adni a helyi önkormányzatnak,
  • nem lehet 200 főnél több embert meghívni,
  • az esküvőkön az egyes vendégek étkezésének költsége nem haladhatja meg az 50 jüant, ha pedig egy étteremben tartják, akkor az asztalonkénti 300 jüant,
  • az esküvői menetben részt vevő autók számát 10 alatt kell tartani.

Kínában hagyományosan több száz embert hívnak meg az esküvőkre és temetésekre, akik általában nagyon drága ajándékokat visznek magukkal, és rengeteget fogyasztanak.

Egy hagyományos kínai esküvő. Fotó: Imaginechina via AFP

Nem ez az első eset, hogy a kommunista párt megpróbálja megfékezni tagjai pazarló életmódját. 2015-ben betiltották a pazarló, extra evést és ivást, valamint a golfklubokba és magánklubokba való belépést. De Kína a lakosokat is próbálja a pazarló életmód felhagyásra ösztönözni, ennek részeként vezették be pár nappal ezelőtt, hogy az éttermekben nem szabad túl sok ételt rendelni. (BBC)