A nemzetközi média valahol a Jeruzsálem óvárosában kitört tömegtüntetéseknél fordította újra a figyelmét az izraeli-palesztin konfliktusra. Tüntető palesztin emberek, keményen fellépő izraeli rendőrök, évtizedek óta megszokott képek a Közel-Keletről. Most mégis olyan tempóban fejlődött a viszonylagos nyugalomtól a háború határáig a feszültség az arabok és zsidók között, hogy visszanézve nagyon fontos lehet, milyen lépések vezettek ide.

1. Casus belli

Jeruzsálem mindkét félnek különösen fontos. A nemzetközi közösség a város nyugati felén elismeri Izrael fennhatóságát, míg a szimbolikus helyekkel teli óvárost is magába foglaló keleti felén máig rendezetlenek a viszonyok. Hivatalosan a palesztin fennhatóságú területek közé tartozik, a valóságban azonban mindenhol a különböző izraeli biztonsági erők szolgáltatnak törvényt. Az 1967-es háború óta egyszerűen nem vonultak ki Kelet-Jeruzsálemből, amelynek helyzetét egyetlen, más kérdésekben amúgy sikeres béketárgyalás sem rendezte. Ma zónákra van osztva, több kerülete falakkal van körbe véve, és a belépést a területre az IDF, az izraeli hadsereg szabályozza.

A hetvenes évektől egyre több zsidó telepes keresett magának otthont a város keleti felén, 2007-ben 200 ezernél állt a számuk, és emelkedett. Az utóbbi években pedig nem állt meg ott az izraeli hatóságok tevékenysége, hogy ellenőrzőpontokon vizsgált át minden belépő autót. Az ország legfelsőbb bírósága is döntéseket hozott olyan ügyekben, amelyek ezt a területet érintik.

A Silwan kerületből tavaly novemberben egy ilyen döntés nyomán 87 palesztinnak kellett kiköltöznie. A múlt héten pedig a Sheikh Jarrah nevű kerületben négy család ügyében hozott hasonló döntést a legfelsőbb bíróság. Ezeket az ügyeket szélsőjobboldali zsidó telepes csoportok, mint az Ateret Cohanim vagy a Lavah Shomron indították el egy olyan törvényre hivatkozva, amely szerint visszakövetelhetik az 1948 előtt tulajdonolt ingatlanjaikat azok, akik bizonyítani tudják, hogy a családjuké volt. Az első arab-izraeli háború és az 1967-es hatnapos háborúig ugyanis a területet Jordánia uralta, és sok zsidónak el kellett hagynia ekkor Kelet-Jeruzsálemet.

Ahogy azt Raja Shehadeh, egy palesztin ügyvéd írja a New Yorkerben, olyan emberek kerültek az elűzött zsidók házaikba az 50-es években, akik Palesztina más területeiről menekültek a háború miatt. A sheik jarrah-i ügyben például négy olyan család kiköltöztetéséről van szó, akik 1957 óta ezekben a házakban éltek, és az ENSZ közbenjárásával kaptak lakhatást itt. Omar Baddar, az Arab Amerikai Intézet elemzője úgy véli, eleve nincs fennhatósága a területen bármilyen izraeli bíróságnak, hisz a nemzetközi törvények szerint Kelet-Jeruzsálem megszállt palesztin terület, ahol ilyen döntések meghozatalára nem terjed ki a joga a megszálló államnak. Az ENSZ is hasonló álláspontot hangsúlyozott a Sheikh Jarrah-ban történtek kapcsán. Izrael viszont 1980 óta az egyesült Jeruzsálemet tekinti fővárosának. Az eddigi kilakoltatások is tüntetéseket vontak maguk után, most azonban szerepet játszott egy másik tényező is.

2. A naptár

A bírósági döntés és az annak kapcsán kibontakozó tüntetések egybeestek a muszlimok szent időszakának, a Ramadánnak a végével. De nem csak ez a két esemény ütközött. Ilyenkor ünneplik a zsidók a Jeruzsálem-napot, annak az évfordulóját, amikor a hadsereg elfoglalta egész Jeruzsálemet 1967-ben. Évről évre zászlókat lengető, többnyire jobboldali érzelmű izraeliek vonulnak végig ilyenkor a városon, beleértve a palesztinok lakta környékeket is.

link Forrás

Most tehát több ezer feldühödött palesztin tüntetett épp ott, ahova szintén több ezer ünneplő, részben nacionalista izraeli tartott. És mindkét tömegnek Kelet-Jeruzsálem szolgáltatta az indokot az utcára vonulásra.

3. Az eltúlzott reakció

Hogy a két csoport találkozásától tartottak-e, vagy más okuk volt rá, nem tudni, de az biztos, hogy az izraeli rendőrök szokatlanul agresszíven oszlatták fel a tömeget. Csak hétfőig, a Jeruzsálem-napig 917 palesztin sebesült meg a Kelet-Jeruzsálem kapcsán kialakult tüntetések során. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága szerint eltúlzott és szükségtelen erővel lépett fel a hatóság és külön kiemelték, hogy az intézkedés során őrizetbe vett gyerekeket engedjék el.

link Forrás

Ráadásul a több ezres tömeg egy része a rendőrök érkezésekor bemenekült az Al-Aksza mecsetbe, a muszlim világ harmadik legszentebb helyének tartott épületébe. A könnygáz- és hanggránátokat eregető rendőrök ide is követték őket, több ablak kitört. Izraeli források szerint a rendőrség hibázhatott, csakúgy, mint akkor, amikor 44 embert taposott halálra az óriási tömeg egy vallási fesztiválon, ahol nem tudta megakadályozni a tragédiát a jelenlétük.

4. A kiszámítható reakció

Az Al-Aksza mecset kitört ablakainak látványa már a Gázai övezetet uralma alatt tartó Hamász terrorszervezetet is feltüzelte. Az igazi eszkalációt az ő fellépésük jelenti. Hétfő este rakétatámadásokat indítottak izraeli célpontok ellen. Hogy milyen rakétáik vannak, azt a BBC szedte össze. A legnagyobb mennyiség a saját gyártmányú Qassam, az arab világból származó Quds és Sejil nevű rendszerekből van. Ezek rövid hatótávolságú fegyvereknek számítanak maximum 55 kilométeres hatótávolsággal. Hogy mennyire nem megbízhatók, arról tanúskodik az izraeli hadsereg jelentése, amely azt mondja, a tegnapig kilőtt 1000 rakétából 200 el sem hagyta Gáza területét, ott csapódott be. Ám számos orosz és más arab országokból származó, nagyobb hatótávolságú fegyverük is van, amellyel napok óta fenyegetik a 70 kilométerre található Tel Avivot is.

Két tel avivi ismerősömmel beszéltem. Mindketten többször rohantak az elmúlt éjszakákon a házaikhoz tartozó óvóhelyre. Azt mondják, bár Izraelben az ember hozzászokik a fenyegetettséghez, az elmúlt napok nem számítanak átlagosnak. Egyikük, egy negyvenes éveiben járó családapa azt mondja, a gyerekek számára az a legnehezebb, amikor az ijesztő szirénára ébrednek az éjszaka közepén, és pár percük van, hogy biztonságba húzódjanak. Mindketten bíznak a Vaskupola nevű légvédelmi elhárító rendszerben, ami a hadsereg szerint a kilőtt rakéták 90 százalékát megsemmisíti.

link Forrás

És mindketten jogosnak tartják az izraeli válaszcsapásokat, sőt, kevésnek tartják azokat. Mostanra 1500-nál tart a Gázából kilőtt rakéták száma, amelyre válaszul Izrael repülőgépekről és drónokkal végrehajtott légicsapásokba kezdett.

Az áldozatok száma a palesztin oldalon 80, köztük 17 gyerek a gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint. Míg az izraeli oldalon heten haltak meg, köztük egy ötéves kisfiú, akit az egyik becsapódó rakéta repesze talált el.

Az izraeli kormány azt mondja, precíz támadásokat hajt végre olyan célpontok ellen, ahol bizonyítottan harcosok vannak. A palesztin terrorszervezet katonai szárnyának, az al-Quassam brigádnak hat parancsnokát ölték meg a Gázai övezetben, de ez még csak a kezdet Netanjahu szerint.

5. A retorika

A politika hangneme mindkét oldalon akadályozza a feszültség csillapítását. A feszült helyzet már szólásra késztette a nagyhatalmakat, az USA, Nagy-Britannia és az EU külügyminisztere is mérsékletre szólította a feleket, és Tor Wennesland, az ENSZ közel-keleti megbízottja is azt mondta, „a háború Gázában pusztító erejű, és átlagemberek fizetik meg az árát, azonnali tűzszünet kell, különben totális háború felé tartunk”. A Hamász vezetője és Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke mindketten fenyegetnek eközben.

„Ha tovább akarják folytatni, az ellenállás készen áll” - mondta Ismail Haniyeh, a Hamásztól.

„Olyan csapásokat mérünk rájuk, amelyekről nem is álmodhattak” - válaszolt Netanjahu.

A politikának mindkét oldalon érdeke lehet a feszültségkeltés. Ciszjordániában elhalasztották a választásokat, így Mahmud Abbasz palesztin elnök épp a Jeruzsálemben kialakult helyzetre hivatkozva tudta kitolni hatalmát még legalább néhány hónapig, miközben a Hamásznak régi terve a politika terén bevenni a Gázai övezet után ezt a területet is. És még nem tudni, mi lesz Benjamin Netanjahuval, aki épp egy arab párttal készült koalícióra, hogy több választás után végre megalakíthassa új kormányát.

6. De milyen háború?

Mindkét tel avivi ismerősöm ugyanazt emelte ki, amikor arról kérdeztem őket, hogy mitől tartanak igazán ebben a helyzetben. Nem a hamász rakétáitól, és nem is attól, hogy a hadsereg megindul a palesztinok ellen Gázába, ahogy azt már tervezgetik a Guardian írása szerint. Egyikük még önkéntesnek is elmenne, ha valódi háborúvá fajulna mindaz, ami az elmúlt napokban történt, pedig leszolgálta már az idejét az IDF-ben.

„Az igazi baj a szomszéd házban van - mondja.”

A rakéták kilövésével egyidőben komoly tüntetések kezdődtek azokban az izraeli városokban, ahol zsidók és arabok együtt élnek. A legsúlyosabb összecsapások Lodban, a Tel Aviv reptere mellett fekvő városban alakultak ki, ahol a hetvenezres lakosság 30 százaléka palesztin. A polgármester, Yair Revivo szerint polgárháború alakult ki a városban, miután az arab fiatalok kimentek tüntetni az utcára. Azóta az egyik Gázából kilőtt rakéta pont itt ölt meg egy arab apát és a lányát, a dühödt palesztinok felgyújtottak egy zsinagógát és egy zsidó férfit letartóztattak egy lelőtt arab férfi ügyében.

„Intifada van, be kell vetni a hadsereget” - üzente Revivo a médián keresztül a miniszterelnöknek.

Netanjahu ki is hirdette a szükségállapotot a városban, és megerősítette a biztonsági erőket, ám az IDF-et egyelőre nem vezényelték oda. 1966 óta nem volt szükségállapot egy Izrael területén élő arab közösséggel rendelkező városban. De nem Lod az egyetlen hely, ahol etnikai összetűzés alakult ki a civil lakosság között, és nem csak a palesztin oldalon vonultak fel a szélsőségek. Tel avivi kapcsolatom is arról számolt be, hogy megpróbálták betenni egy whatsapp csoportba, ahol szélsőjobboldali izraeliek gyűjtenek embereket, hogy megtámadjanak arab közösségeket.

Tiberiasból, Ramléből és Jeruzsálemből is jelentettek olyan eseteket, ahol zsidó szélsőségesek hajtottak végre támadásokat. A TV élőben adásban volt, amikor egy férfit meglincseltek a főváros Bat Yam negyedében, mert azt hitték arab. És zsidók ellen elkövetett támadásokat is jelentettek az egész országból. Acréban például egy hotelt is felgyújtottak, miután megvertek egy embert a közelben a palesztin szélsőségesek.

„Gáza esetében tudom, hogy igazunk van, ha holnap megindulna a hadsereg, ott állnék a segítők sorában. De rengeteg izraeli-arab barátom van. Nem tudom, hogy nézzek most a szemükbe. Még ha attól nem is tartok, hogy valódi polgárháború lesz az országban, ez most mindent visszavetett, amit az elmúlt években az együttélés terén fejlődtünk” - mondta a Guy névre hallgató ismerősöm.