Szijjártó az AFP-nek: nevetséges úgy beállítani, mint akire a korrupciónak akárcsak az árnyéka rávetülhet

POLITIKA
2021 május 19., 08:29

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden elítélte az Európai Unió „egyoldalú” határozatait Izrael ügyében, miután az EU 27 tagországa közül egyedül Magyarország nem támogatta a közös uniós nyilatkozatot az izraeli-palesztin konfliktus ügyében.

Hogy mire gondolt pontosan Szijjártó az egyoldalúsággal kapcsolatban, az a Politico brüsszeli tudósítóinak sem volt egyértelmű, hiszen a magyar kormány által megvétózott közös nyilatkozat elfogadhatatlannak nevezte volna, hogy mindkét oldalon civilek is áldozatai lesznek a konfliktusnak, emellett kinyilvánította volna, hogy az EU kiáll Izrael önvédelemhez való joga mellett a Hamász és egyéb terrorszervezetek által indított rakétatámadásokkal szemben.

Azaz a tervezet nyilatkozat szövegét nem könnyű Izrael-ellenességgel vádolni, de a magyar félnek ez nem volt elég. Szijjártó az AFP-nek arról beszélt, hogy általános problémája van az EU Izraellel kapcsolatos állásfoglalásaival, általában túlságosan egyoldalúak, és ezek a kijelentések nem segítenek, főleg nem olyankor, amikor ennyire nagy a feszültség.

Az EU külügyi főképviselője, Josep Borrell kedd este tűzszünetre szólította fel az izraeli és a palesztin feleket, és elmondása szerint ebben az összes uniós tagállam külügyminisztere támogatta, kivéve Magyarországét.

Szijjártó kedden Párizsban, a magyar nagykövetségen adott interjút az AFP újságírójának, és azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a közelmúltban többször is megvétózta, hogy az EU közös külpolitikai nyilatkozatokat adjon ki (legutóbb épp Kína esetében, a hongkongi szabadságjogok eltiprása miatt akartak kiadni közös nyilatkozatot), a magyar miniszter elmondta, hogy ez minden uniós tagállam joga. Szerinte a korábbi, Kínával kapcsolatos nyilatkozatok sem változtattak semmit, szóval mi értelme lett volna meghozni egy újabbat. Szijjártó szerint kevesebb ítélkezésre, kioktatásra, kritikára, beavatkozásra és több pragmatikus együttműködésre lenne szükség, és akkor erősebb lehetne az EU.

Szijjártó ezen kívül kritizálta a nyugat-európai országokat is, amiért az oltókampányok során kettős mércét alkalmaztak. Szerinte a magyar szakértők úgy engedélyezték a kínai és az orosz vakcinákat, hogy a használatuk semmiféle hazardírozást nem jelentett.

Az AFP megjegyzi, hogy a népességarányos halálozás terén Magyarországon volt a legtöbb áldozata a járványnak, ugyanakkor az oltókampány az egyik leggyorsabb Magyarországon, többek közötti a keleti vakcinák miatt is.

Szóba került az is, hogy Szijjártót tavaly a Szijj László NER-es oligarcha tulajdonában lévő luxusjachton fotózták le Horvátországban, de a magyar miniszter szerint ez magánügy. (Ugyanezt ismételgette tavaly hosszan a magyar újságírók kérdéseire is.)

És a miniszter szerint úgy beállítani őt, mint akire akár csak a korrupció árnyéka vetődhet, egyszerűen nevetséges. Mert mint Szijjártó fogalmazott, Magyarországon mindenki tudja, hogy egy vagyonos családból származik, és a szülei sikeres vállalkozóként gazdagodtak meg. Nem ez volt az első alkalom, hogy Szijjártó vagyonosodását a szüleitől kapott támogatással magyarázta.