Magyarország megint megakadályozta, hogy az EU elítélje Kínát a hongkongi események miatt

POLITIKA
2021 május 06., 13:33

Szerdán délután került az Európai Unió külügyminiszterei elé az a tervezet, amiben a tagországok közös állásfoglalásban ítélték volna el Kína Hongkonggal kapcsolatos lépéseit, különösen Hongkong önállóságának szűkítését egy választójogi reformon keresztül. A külügyminiszterek azonban nem tudták elfogadni az indítványt, Magyarország ugyanis már a napirendre vételét is megvétózta.

Az osztrák ORF forrásai szerint a vétó egyik oka az volt, hogy Magyarország (főleg a kormányközeli üzleti csoportok) komoly hasznot húz több kínai beruházásból. Ilyen a Fudan Egyetem, vagy a Budapest-Belgrád vasút is, melyekre több százmilliárd forint megy el a következő években. Az ORF szerint a magyar képviselő azzal érvelt a vétó mellett, hogy az EU-nak nem kell minden egyes kínai történésről véleményt alkotnia.

A magyar vétó olyan órási meglepetést nem okozott, ugyanis április közepén a magyar kormány már megvétózott egy tervezetet, ami szintén a Kínával szembeni közös kiállásról szólt. (ORF, South China Morning Post)