A Borkai-videó már 2019 augusztusában eljuthatott a DK egyik politikusához

bűnügy
2021 május 25., 06:54

A Borkaiék hajóútjáról készült felvételről nemcsak a Fidesz vezetése tudott az Ördög ügyvédje blog megjelenése előtt, de 2019 augusztusában már több ellenzéki politikus is, akikhez eljutott a videó. Arról pedig, hogy ki állhat az Ördög ügyvédje mögött, egyelőre csak teóriák állíthatók fel – ezek derülnek ki Dezső András hvg360-on megjelent cikksorozatának negyedik részéből.

Az első részből kiderült, hogy kik voltak ott a hajón, ahol Borkai Zsolt és barátai eszkortokkal szexeltek, hogy ki hozta a lányokat, és hogy a volt polgármester és ügyvéd barátja egyszerűen túl részegek voltak már ahhoz, hogy észrevegyék, az egyik lány filmezi őket. A második részből tudható, hogy Borkai ügyvéd barátja, Rákosfalvy vezényletével a társaság 10 milliót fizetett ki egy zsarolónak, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra a kellemetlen felvételek. A harmadik részből pedig az derült ki, hogy valószínűleg M. Richárd Dózsa György úti gázoló barátja, egy ismert győri vállalkozó fia, F. Gábor állhatott az akció mögött: a fotókat és a videókat valószínűleg a hajón szexelő ikerpár egyik tagja készítette, ezzel F. Gábor és felesége bízhatta meg.

A cikksorozat negyedik részéből:

  • A nyomozóknak sem Borkai Zsolt, sem Rákosfalvy Zoltán nem tudta megmondani, ki állhat az Ördög Ügyvédje oldal mögött, Rákosfalvy szerint „a választás eredményét kívánták befolyásolni, ezért valamilyen professzionálisan ezzel foglalkozó blogírót bíztak meg”.
  • Kiderült, hogy a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor ismerte F. Gábort, de egy tanúvallomás szerint 2019. augusztus elején Borkai Zsolt ellenzéki kihívója, a DK politikusa, Glázer Tímea is értesült a felvételekről, Glázer pedig ismeri Póczik Józsefet, F. Gábor anyjának élettársát.
  • Egy tanúvallomás szerint Glázer azt mondta, a DK szerint Borkai túl erős, nem tudnának mit kezdeni a felvételekkel, és pénzük sincs rá, hogy megvegyék Pócziktól. Egy szereplő szerint végül ingyen adták át a felvételeket a DK-nak.
  • Glázer Tímea a hvg360 kérdésére tagadta, hogy találkozott volna ebben az ügyben Póczikkal.
  • A felvételek 2019 augusztusában egy „ellenzéki figurához” is eljutottak, de ő attól tartott, a felvétel kamu, ezért nem akarta nyilvánosságra hozni.
  • A hvg szerint biztosan kijelenthető, hogy 2019 őszén két Fideszhez közeli személy arról győzködte F. Gábort, hogy álljanak le a zsarolással.