A gyermekbántalmazásról adott ki közleményt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), „a téma iránti társadalmi érdeklődésre tekintettel”. A hazai katolikusok kommunikációjára jellemző módon ezúttal is homályban hagyták, pontosan mire reagáltak, ami remek táptalaja a félreértéseknek, akadálya az őszinte beszédnek, a kívülállók számára pedig sokszor érthetetlenné teszi, amit mondani akarnak.

A közlemény bevezetése mindenesetre az egy-két évvel ezelőtti, összeesküvés-elméletekkel és vádaskodásokkal teli megszólalásokhoz képest sokkal befogadóbb és empatikusabb: „A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a leghatározottabban elítéli a gyermekbántalmazás minden formáját. A gyermekek bántalmazása, az ellenük elkövetett visszaélés súlyos bűn és bűncselekmény, történjék az bárhol: iskolákban, sportklubokban, táborokban vagy családon belül, világi vagy egyházi intézményben. Mélységes együttérzéssel vagyunk mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el. Imádkozunk az ilyen cselekedetek áldozatainak lelki békéjéért, a múltban ejtett sebek begyógyulásáért, és az elkövetők helyett bocsánatot kérünk.”

A következő bekezdések viszont csak akkor válnak értelmessé, ha valaki tisztában van a valószínűsíthető előzményekkel: az Országgyűlés keddi ülésén elhangzottakkal.

Parlamenti vita lett belőle

„Minden egyházi személyre, illetve egyházi intézményben dolgozóra ugyanazok a büntetőjogi szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra. A Magyar Katolikus Egyház a zéró tolerancia elvét követi minden, a kiskorúak sérelmére elkövetett bántalmazással szemben. Ez arra is kiterjed, ha valakinek ilyen eset a tudomására jut, és azt nem jelenti az illetékeseknek” - írják a püspökök.

Itt alighanem arra utalnak, hogy a „pedofilellenes törvénycsomag” keddi vitájában szóba került a papok szexuális visszaélésének kérdése is. A párbeszédes Tordai Bence például azt hangoztatta, hogy „ebben az országban bizonyos emberek kivételt képeznek”, az egyházi személyeket „bújtatják”, pedig a köztük lévő elkövetőket is el kellene tiltani a gyerekektől. „Ne legyen kettős mérce, a pedofil az pedofil.”

A KDNP-s Nacsa Lőrinc azt mondta, hogy a feljelentési kötelezettség még egyeztetést igényel, az eltussolás azonban jelenleg is benne van a büntető törvénykönyvben. Nincs olyan, hogy papi pedofília, ahogy olyan sincs, hogy mérnöki vagy politikusi pedofília - szögezte le, hangsúlyozva, hogy mindenkire a törvény legteljesebb szigorával kell lesújtani.

Miért nem tesznek feljelentést?

„A Magyar Katolikus Egyház szervezetei minden tudomásukra jutott esetben a Vatikánnal együttműködve a világinál szigorúbb szabályok alapján folytatják le vizsgálatukat - írják a püspökök. - Amennyiben a cselekmény a világi jogszabályok alapján is büntethető,

felhívja a sértetteket és gondviselőiket, hogy tegyenek feljelentést az állami hatóságoknál.

A tettesek felelősségre vonását segíti, hogy az Országgyűlés 2014-ben eltörölte a súlyos bűncselekmények, köztük a gyermekbántalmazás elévülését. A visszaélések feltárása – főleg, ha évekkel korábban történtek – igen nehéz, mert ez a szörnyű bűntett többnyire az áldozatok lelkében hagy mély nyomokat, nincsenek rá sem tanúk, sem egyéb bizonyítékok. Nyomozati jogok és eszközök hiányában az Egyház csak az áldozatok közreműködésével tudja feltárni a múltat, elítélni a bűnösöket és segíteni begyógyítani a sértetteken, családokon ejtett sebeket. Az áldozatok vagy azok szülei olykor nem vállalják a világi büntetőeljárással járó nehézségeket, de emiatt az Egyházat hibáztatni több mint igazságtalan.”

Hogy mennyivel összetettebb ennél az egyház hozzáállása, arra a közelmúlt vitatható módon kezelt gyerekbántalmazásai mellett Pető Attila molesztálási ügye önmagában is elég példát szolgáltat. Nála az esztergomi érsekség egyik vezetője első alkalommal egyáltalán nem biztatta feljelentésre az áldozatot, egy évtizeddel később viszont az érsekség második embere bejelentést tett a pap ügyében a rendőrségen, hogy aztán később ugyanő az áldozatot is feljelentse.

Nem egyértelmű tehát, hogy az egyház - vagy annak vezetői magánszemélyként - milyen elvek szerint tettek eddig feljelentéseket. A közlemény fent kiemelt részlete alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy a püspökök szerint az egyháznak nincs ilyen kötelezettsége. A gyermekek védelméről szóló 1997. évi törvény szerint viszont az egyházi személyek is a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai, és mint ilyenek, kötelesek hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása esetén.

Miért nincsen vizsgálat?

Vadai Ágnes arról is beszélt a parlamentben, hogy „igazságot kell szolgáltatni az elmúlt évek meg nem vizsgált bűneiért, ezért ki kellene egészíteni a javaslatot azzal, hogy a katolikus püspöki konferenciát felkérik, indítson átfogó belső vizsgálatot”.

link Forrás

A DK képviselője ugyan már-már parodisztikus mértékben hegyezte ki a felszólalását a katolikus egyházra, de abból a szempontból adekvát a felvetése, hogy a világ legkülönbözőbb pontjain indultak vizsgálatok a katolikus egyházon belüli visszaélések miatt, és találtak több száz, sőt egyes országokban több ezer elkövetőt. Ilyen vizsgálat történhetett állami kezdeményezésre máshol, de nálunk a 444 kérdésére Gulyás Gergely ettől elzárkózott.

Épp azért lett volna érdekes a magyar egyház véleménye arról, miért nem indulhat nálunk - mondjuk a magyarhoz talán legközelebb álló lengyel egyházéhoz hasonló - egyházi vizsgálat múltbéli esetekről, ami ugyanakkor most is aktív elkövetőkhöz is elvezethetne. De erre a felvetésre az MKPK közleménye egyáltalán nem reagál, csak a nyomozati jogok és eszközök hiányát említi.

A Vatikán közbeszól

Ferenc pápa pont tegnap adta ki az egyházi törvénykönyv eddigi legátfogóbb, szigorított módosítását, amelynek egyik leghangsúlyosabb része, hogy a püspököket nagyobb szigorra kényszeríti a gyerekmolesztáló papokkal szemben.

A módosítás, amelyen 2009 óta dolgoznak, a hét könyvből és mintegy 1750 törvénycikkből álló, 1983-ban kiadott egyházi törvénykönyv hatodik részének egészét érinti. Ez a katolikus egyház büntető törvénykönyve, amelyben körülbelül 90 cikk foglalkozik a bűncselekményekkel és azok büntetésével. Az átdolgozott dokumentum számos olyan korábbi változtatást rögzít, amelyek Ferenc pápához vagy elődjéhez, XVI. Benedekhez köthetők - írja az MTI.

Egy kísérő dokumentumban a pápa emlékeztette a püspököket, hogy ők felelnek a törvény betartásáért. A katolikus egyházfő szerint a módosítások egyik célja, hogy csökkentsék azoknak a nem egyértelmű eseteknek a számát, amikor a hatóságok jóindulatára van bízva a büntetés kiszabása. Filippo Iannone érsek, a projektet felügyelő vatikáni részleg vezetője hangsúlyozta, hogy eddig túlzott engedékenység jellemezte a törvény értelmezését, és

néhány püspök a könyörületességet az igazságosság elé helyezte.

Az egyházi törvénykönyv átdolgozott verziója egyúttal szigorúan tiltja a nők pappá szentelését, és figyelmeztet, hogy mind a nőt felszentelő egyházi személyt, mind a papi rendbe belépni kívánó nőt automatikusan kiátkozzák, a papot pedig kizárják a klérus tagjai közül.

Kis változás

Bár a nyugati püspököknél ez természetes és hangsúlyos, a magyar püspöki kar tudomásom szerint most először nyilatkozott pozitívan a molesztálási ügyeket feltáró médiáról: „Rendkívül nehéz a múlttal indulatok nélkül, alázattal szembenézni: az áldozatoknak, a szülőknek, a társadalomnak és az Egyháznak egyaránt. Ezt a szembenézést segíti és bátorítja minden őszinte, elfogultság nélküli önvizsgálat, jó szándékú kritika és tényfeltáró publikáció.”

A folytatásnál azonban megint csak találgatni lehet, mire utalhatnak a főpásztorok (talán Perintfalvi Rita két nap múlva megjelenő könyvére?): „Nem szolgálja azonban a társadalom érdekeit, amikor olyan egyoldalú megnyilatkozások születnek, amelyek rendszerszintű, ok-okozati összefüggést sugalmaznak az egyházi hivatás és egy súlyos bűncselekmény elkövetésére való »hajlam« között. Nem szolgálja az igazságot, amikor elhallgatják vagy letagadják katolikus közösségünk hasonló esetek feltárásában játszott szerepét, vagy figyelmen kívül hagyják őszinte, jó szándékú erőfeszítéseit, intézkedéseit. Nem szolgálja továbbá az áldozatok és a társadalom érdekeit sem, ha egyéni és családi tragédiákat hangulatkeltő szalagcímekben egész közösségek, egyházi és világi hivatások megbélyegzésére, lejáratására használnak fel.”